Le is fújták a nemrég bejelentett Among Us 2-t

  • Írta: Baloo
  • 2020. szeptember 24.
  • Gyászhír
Link másolása
Kicsivel több mint egy hónappal ezelőtt jelentették be a készítők az Among Us folytatását, azonban látva az első rész rohamosan növekvő népszerűségét inkább úgy döntöttek, hogy annak a támogatására koncentrálnak egyelőre.

Kétségtelenül a nyár egyik slágerjátéka lett az InnerSloth 2018-ban kiadott játéka, az Among Us. A fejlesztők még augusztus közepén jelentették be, hogy készül a folytatás hozzá, azonban most mégis inkább úgy döntöttek, hogy egyelőre sztornózzák a második részt.

A döntés könnyen érthető, hiszen csapat az Among Us 2 hegesztése helyett inkább az első rész támogatására szeretné helyezni a hangsúlyt a közeljövőben. Ez persze még nem zárja ki, hogy egyszer tényleg megkapja a második részét az Among Us, de addig is olyan újdonságokra számíthatunk az alapjátékban, mint például a barátrendszer bevezetése vagy a színvakokat segítő opciók. 

7.
7.
Ooorky
#5: Ezzel az a baj, hogy ismerősökkel egy darab kavics is fun...
6.
6.
medson
#5: Azért néha összetud jönni jó társaság random emberekböl is, de tényleg ritka sajnos.
3.
3.
Szelenas
1 hónap is elfog tűnni ez is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...