Majdnem az EA vásárolta fel a Bethesdát

A múlt héten a Microsoft mindenkit meglepett azzal, hogy bejelentette a ZeniMax Media, és ezzel együtt a Bethesda Softworks felvásárlását - azonban a cég vezérigazgatója szerint nem ők voltak az egyetlen érdeklődők az évek alatt.
  • Írta: Baloo

Kommentek

#15
#13: Vagy szerinted most kiadták parancsba,hogy na gyerekek a Ps4 es portok prioritást élveznek hajrá hajrá!
#14
#13: Miért már van 120+millió eladott ps5???
Aztán miért ne lehetne gyengíteni,ellehetetleníteni majd bekebelezni? Régi jól bevált amcsi szokás!
Amellett nincsenek rájuk szorulva,eddig sem voltak,inkább erősen fordított lett a helyzet!
#13
#12: Azt kit érdekel mit állít? Nem esett le neki hogy a MS-ot nem érdekli az hogy valami csak a konzoljukra jelenjen meg? Ha akarják kiadnak mindent nintendora is.

MS nem hülyékből áll nem fognak egy 120+ milliós piacot kihagyni. Hazai pályán a népek veszik majd a 4500ft-os game passban a cumokat a ps tulajokat meg mélytorkozzák a 70 euros árakkal..így kell ezt :)
#12
#11: Hát érdekes!
Bethesda alapítója szerint, amit a Microsoft birtokol, az nem lehet a Sonyé
Kissé mást állít Cristopher Weaver, mint amit a Bethesda és főképp a Microsoft sugallt eddig.

Teljesen másképpen látja a Bethesda felvásárlásának körülményeit Cristopher Weaver, a legendás stúdió egyik alapítója. A szakember egy interjú során mesélt arról, hogy szerinte mi is fog történni most, hogy a ZeniMax (vele együtt pedig számtalan ismert stúdió, legyen szó akár az Arkane-ről, akár az id Software-ről vagy éppenséggel a Tango Gameworksről) teljes egészében a Microsoft birtokába került. Azt leszögezte, hogy szerinte ez egy kiemelkedően érdekes akvizíció, méghozzá mind a két vállalat szemszögéből. A Microsoft 7.5 milliárd dollárért le tudott csapni minden idők talán legtapasztaltabb csapataira (mindezt úgy, hogy a játékeladások soha nem látott magasságokban szárnyalnak), a Bethesda pedig így lehetőséget kapott arra, hogy teljes erejével a kreativitására támaszkodva alkothasson produktumokat, amelyek aztán felpörgethetik a redmondi cég konzolainak és természetesen szolgáltatásainak is az eladásait.

Amiben viszont Weaver mást állít, mint mondjuk Phil Spencer, az Xbox divízió feje, az a következő: szerinte elképesztően kevés, többször is bizonyított, nagy költségvetésű játékfejlesztő létezik napjainkban, ezek közül pedig akit megszerez a Microsoft, az biztos, hogy a Sony számára nem fog ilyeneket letenni az asztalra. Arra a kérdésre, hogy akkor a redmondi cég miért kommunikál mást, azonnal talált magyarázatot: szerinte a kisebb, kísérleti projektek simán megjelenhetnek majd a konkurencián, a szuperprodukcióknál viszont érdemes lelkiekben felkészülni a „Microsoft” exkluzivitásra (vagy Xbox és PC-s debütre). Weaver még múlt idézett is kicsit a mostani helyzet kapcsán: őt ugyanis arra emlékezteti, amikor annak idején a redmondiak szőröstül-bőröstül felvásárolták a Bungiet, csak, hogy be tudják röffenteni a köztudatba az Xboxot. Szerinte most is valami hasonló történik csak nagyobb léptékben. Ha a tervük beválik, azzal elképesztő csapást mérhetnek a Sony-ra.
#11
Amúgy a Bethesda Xbox exkluzivitásra visszatérve.Ez egy tavaly év végi interjú.Szerintem elég jól leírja,hogy mire lehet számítani.
Aaron Greenberg: This is what we said, because it’s very specific.

We more than doubled our studios over the past year, and as these new studios are transitioning, some of them had existing arrangements to publish games across multiple devices, but going forward these new studios will focus on making games for our platforms and we have no plans to further expand our exclusive first-party games to other consoles.
#10
Majdnem-majdnem. Ahogy a mondás tartja, majdnem a kutya se szarik. :)
#9
#8: Megvették volna 2 az 1-ben.:D
#8
Gondolom a Microsoft azért vette meg, mert az EA itt is fukakodott és nem adott volna ennyi pénzt :D
#7
#1: A ~7,5 milliárd dolcsi csip-csup összegnek tűnik?
Szorozd mar fel 300-al hátha forintban jobban átjön. :D
A kapitalizmusban egyébként minden eladó pláne ha jó arat adnak érte. A bathesda renoméja meg mostanság a béka segge alatt volt.
Verték az asztalt a zenimaxos öltönykék a minél gyorsabb zs-ért ami miatt sorra bóvli, alja színvonalú játékok jöttek ki.
Most, hogy a béka segge alá csúsztak és pénzbe kerülne feljönni onnan eladták meg gyorsan amíg ér valamit.
Ezt meg egyből költhetik kox-ra meg yacht-okra. A globális felmelegedés miatt biztos lesz pár új "tócsa" amin még nincs....
#6
#4: :))))
#5
#4: :D te állat:)
#4
Én meg majdnem lekúrtam Szabó Zsófit a barátok köztből csak nem fértem hozzá a tv-től :)
#2
Majd a Disney felvásárolja mindet
#1
Bathesda ilyen koldus lumpen csapat volt, hogy eladták magukat? Vagy mi?