Gran Turismo 7 - 4K/60 fps a kitűzött cél

  • Írta: Baloo
  • 2020. október 3.
  • Hír
Link másolása
Egyelőre nagyon keveset tudunk a Polyphony Digital kizárólag PlayStation 5-re készülő játékáról, a Gran Turismo 7-ről, de nemrég élesedett az anyag hivatalos playstationös weboldala, ahonnan kiolvashatunk pár érdekes részletet.

A hivatalos oldalon természetesen feltüntetik a már sokat reklámozott PlayStation 5-ös újdonságokat, amelyek a Gran Turismo 7-ben is helyet kapnak majd, így például a haptikus visszajelzést, az adaptív ravaszokat és a 3D-s hangzásvilágot - azonban a szemfülesek kiszúrhattak még egy érdekes dolgot.

Ugyanis a leírás szerint a fejlesztők nem elégedtek meg az élethű látvány elkészítésével, mindezt gyors képfrissítéssel szeretnék a képernyőkre varázsolni, így a ray-tracing és a 4K-s felbontás mellett a 60 fps-t célozták meg a Gran Turismo 7 esetében is. Ebből persze a megjelenésig (ami a fejlesztőket ismerve, ki tudja, mikor esedékes) konkrét következtetéseket elég nehéz leszűrni, hiszen mint kiderült, végül a Demon's Souls-remake sem fogja hozni ezeket a számokat együtt.

Ettől függetlenül jó látni, hogy a Polyphony Digital szeretné, ha a Gran Turismo 7 - a széria előző részeihez hasonlóan - továbbra is egy technológiai csúcsragadozó lenne a kategóriáján belül - remélhetőleg sikerül ez a cél nekik.

73.
73.
ollie92
#28: Hát pedig a FM7 natív 4K, tehát 2160x3840 tudja XBOX ONE X-en 60 FPS mellett.
A Horizon 4 a nyílt világa miatt már csak 30 FPS lett 4K-ban, de van benne Performance mód, ami 60 FPS-t tudja, de csak 1080p felbontásban.
72.
72.
delphijos
Szerintem a vita fő forrása hogy 3 kategóriába próbálja bepréselni mindenki az összes autós game-t. Én koca játékos vagyok, ezért a “fullos” szimulátorokat elkerülöm de én is valahol Yanez mellett állok. Ha egy NFS-t ugyanúgy ugyanabba az arcade kategóriába sorolunk mint egy Driveclub-ot, azért az se teljesen kóser. Inkább úgy tekintenék ezekre a kategóriákra mint egy “számegyenesre” ahol van a full arcade az egyik végén, és a full sim a másikon, és erre lehet feltenni valahova az autós játékokat. És ezen nekem azért közelebb van a Driveclub mondjuk egy Forza-hoz vagy GT-hez mint egy NFS. A Burnout meg közelebb van a “legalsó” arcade szinthez mint egy NFS.
65.
65.
Yanez
#63: Elvitted a témát egy másik irányba. Én nem a minőségről beszéltem. A járgányok kezelhetősége és fizikája merőben eltér egy NFS és egy Driveclubban. Ez a fő alapoka, hogy nem lehet őket egy kategóriába sorolni.
64.
64.
Oistrakh01
#57: Gondolom fájna az igazság:)
63.
63.
godach
#60: Valóban. A Driveclub egy 10 pontos arcade cucc, mint pl a Motorstorm vagy Grid. De ide vehetném a Flatout2 részét is. Minőségi arcade versenyjáték. (jó legyen félarcade) Nem akar sim lenni, de Arcade téren teljesen realisztikus.
Az NFS realisztikus akár lenni, de még arcade téren sem tudja megállni a helyét. Ez a különbség minőségi és tucat ím között.
62.
62.
Yanez
#61: Te most mire válaszoltál? Mert nem a kérdésemre az hétszentség. :)
61.
61.
Josi21
#60: Valóban... Ha a Dc, Gt, Forza " fél szim" akkor a Shift 2 is az. ;)
60.
60.
Yanez
#59: Valóban? Akkor a NFS micsoda? Mert, ha azt mondod az is arcade, akkor számodra nincs különbség a két játék fizikája és a kocsik viselkedése/vezetése közt. Jól mondom?
59.
59.
godach
#58: Arcade cucc, nem vitás. Abból csillagos 5-ös,de nem több.
58.
58.
Yanez
#55: Akkor pl a Driveclub micsoda?
57.
57.
Ooorky
#53: Életemben nem néztem meg egyetlen DF videót sem, szal nehezen hivatkoznék rájuk bármiben is :-)
56.
56.
godach
#52: Épp elkezdtelek megkedvelni, erre most jön rád a pubertáskor amikor ki akarod magad rúgatni? :D
55.
55.
godach
#47: Yanez. No offense de a semi-sim azaz a félszimulátor cucc az a Forza és Gran Turismo no meg a Project Cars első része. Szimulátornál ott kezdünk, amikor már arra is több órát (vagy több tíz órát kell szánnod) hogy egyáltalán a pályán tartsd az autót. Nekem legrégebbről a iRacing, Rfactor, GTR széria és hasonlók rémlenek. Na azok szimulátorok.

A Gran Turismot pont azért szertettem mert tökéletesen elhitette velem hogy "real driving simulator" holott közel sem volt az. Sosem. A fizika és az autók viselkedése realisztikusnak mondható, ami elhitette veled hogy tudsz vezetni, de ha élőben toltál egyetlen autót is, belementél egyetlen nagyobb víztócsába eső után, ami 100 felett úgy megdobja a kocsit (vagy húzza) hogy elég megfognod, akkor nem mondasz ilyen badarságokat.

Számomra a Gran Turismo pont azért fedte le a játék fogalmát, mert tökéletesen sikerült becsapnia ENGEM hogy autót vezetek de úgy, hogy nem éreztem frusztráltnak az egészet. Ezért félszim. És ezért vettem annó xBoxot mert ott megtaláltam a Gran Turosmo következő részét, csak épp tört is az autó. Évek, generációk múlva sem sikerült ez a Polyphony-nak :/
54.
54.
Josi21
#48: Igazat adok, nálam rFactor2 az etalon. Gt, Forza nem rossz játék csak épp nem szimulátor.
53.
53.
delphijos
#42: Azért annyit megjegyeznék ezzel kapcsolatban hogy a DF is olyan mint az agregátor oldalak. Ha a te igazadat “bizonyítják” akkor hiteles, ha nem akkor “kamu”. Döntsük már el. A DF amúgy ódákat zengett az SX-ről, nem hiszem hogy itt meg a GT-sek lefizették őket... Most tényleg hiszünk valakinek ( de akkor pártatlanul ) vagy nem...
52.
52.
Ooorky
#50: Engem nyugodtan lehet, direkt azért vagyok itt ;-)
51.
51.
Oistrakh01
#50: Ja oké, akkor belinkelem mégegyszer had lássák azokat a modellezési különbségeket ők is :D https://youtu.be/SQ6W4bVqQzk
50.
50.
Yanez
#49: Mert valakit leostobázni személyeskedésnek számít, de sok kommentelőnek már fel sem tűnik az ilyesmi, amikor a szavakat pötyögtetik.
49.
49.
Oistrakh01
#47: Miért lett moderálva a fájdalmas igazság a Forza vs gt sport auto, pályamodelleivel, kapcsolatos videóm??
48.
48.
Ooorky
#47: Itt csúsztunk el, nálam a szimulátor az Assetto Corsa meg Live for speed, GT meg Forza (és bármi ami gamepad-dal kényelmesen játszható) az árkád.
47.
47.
Yanez
#44: Az arcade jelző a kocsik fizikájára és vezetésére értendő. A NFS széria ebben a tekintetben egy full arcade cucc. A Driveclub semi-arcade (félszim), míg egy Forza Motorsport vagy GT szimulátornak számít. A környezet meg hasonlók csak másodlagos dolog. Én anno mindegyik kategóriát imádtam, de mára leginkább a félszimeket bírom a legjobban, pedig az életben sokat vezetek. Mondjuk lehet pont emiatt nem vonz már egy full szim, egy NFS féle racing meg túlságosan amatőr.
46.
46.
Ooorky
#45: 4-en régóta gondolkozok, hogy be kellene szerezni, mióta újra beüzemeltem a PS2-t, de múlt héten szétfagyott a Lord of the Rings 3rd age és azóta nem tudom a mentést se betölteni...
Lemezhiba nem nagyon lehet mivel újonnan vettem anno 700ft-ért a Tesco-ban (gondolom megtalálták a raktárban és bedobták a ps3-as játékok közé), ha meg a hardver döglődik akkor felesleges rá költeni.
45.
45.
godach
#42: Én mai napig bízok még a Polyphony digitalban. Aki ennyi jó és minőségi játékot tud kiadni, az nem egy vesztes csapat. A 4 óta kijött 3 rész ami (lehet az újoncoknak megfelel) nem volt a legjobb, de tény hogy tudják a dolgukat. Én szeretnék egy Gran Turismo 7 A-Spec-et :D
44.
44.
godach
#40: Relatív. A FlatOut és Wreckfest full árkád ami nem akarja komolyan venni magát, mégis olyan fizikával és törésmodellel rendelkezik, hogy az ember amikor játszik vele, akkor akaratlanul köré tud építeni egy Driver féle játékot is.
De am értem miről beszélsz, most tolom a Heat-et és bár valamennyire élvezem, nem értem miért vannak táblák, fák és a többi amiken keresztülhasítasz és semmi. Egy effektet kaptak persze, de még a sebességed sem lassítja. Na ez ami kiábrándít.
43.
43.
Oistrakh01
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...