Még a hónapban megjelenik a Pumpkin Jack

  • Írta: gorien
  • 2020. október 7.
  • Megjelenés
Link másolása
A MediEvilre hajazó, színes platformerjátéknak ígérkező Pumpkin Jack ért az időzítéshez: a tökfejű rosszfiúval halloween előtt kezdhetjük megkeseríteni Boredom Kingdom parasztjainak életét.

Aki Sir Daniel Fortesque kalandjain nőtt fel (amelynek a remake-je épp most került be a PlayStation Now kínálatába), valószínűleg ismerősnek fogja találni a Pumpkin Jacket is. Nicolas Meyssonnier egyszemélyes projektjéről az év elején írtunk először, és úgy tűnik, egy akció- és platformerszegmensekkel tömött, rajzfilmes mókára számíthatunk.

A címszereplő tökszellemet maga az Ördög zargatta fel, ugyanis amikor örök éjszakával akarta sújtani Boredom Kingdomot, a helyiek nem átallottak ellenkezni vele. Jacken áll, hogy elhozza a sötétséget, amihez a harc mellett néhány fejtörőn is át kell verekednie magát – szerencsére ha kell, a tökfejét a testétől külön is tudja használni.

A Pumpkin Jack október 23-án jelenik meg PC-n, Xbox One-on és Nintendo Switchen. A PlayStation 4-es változat csak néhány héttel később csatlakozik hozzájuk, a portolást kicsit lelassította a koronavírus.

1.
1.
C0m1n65un
Érdekes lesz! Én teszek vele egy próbát, mert nem tűnik rossznak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...