Destiny 2 - decemberben jönnek a next-gen újítások

  • Írta: szlav
  • 2020. október 16.
  • Letöltés
Link másolása
A Destiny 2 és annak legújabb expanziója, a Beyond Light már az első naptól kezdve játszható lesz az újgenerációs konzolokon, a Bungie azonban bejelentette: az igazi minőségi újításokra még várnunk kell egy keveset.

A Destiny 2 következő nagy tartalmi frissítésének megjelenése egybecseng a kilencedik konzolgeneráció debütálásával, hiszen a Beyond Light november 10-én, az Xbox Series X és Series S megjelenése napján élesedik. Nem titok az sem, hogy mind a Microsoft, mind a Sony új masináin szabadon játszhatjuk majd a Bungie online lövöldéjét, a fejlesztők azonban a minap elárulták: a next-gen optimalizációra még várnunk kell egy keveset.

A játék ettől függetlenül játszható lesz az új konzolunkon már az első naptól, ez azonban még a PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra szabott verzió lesz, amelynek legfeljebb csak a töltőképernyői lesznek gyorsabbak. Egy hónappal később, december 8-án érkezik a valódi újgenerációs frissítés, amely engedélyezi a 4K-s felbontást (Series S-en az 1080p-t) és a 60 fps-es sebességet, valamint az állítható Field of View opcióját, amely eddig csakis a PC-s játékosok kiváltsága volt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...