Egyelőre nem bővíthetjük a PS5 tárhelyét

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 7.
  • Hír
Link másolása
Ahogy közeledik a PS5 premierje, egyre több részletet tudunk meg róla a hivatalos közlemények és az első tesztek jóvoltából. Összeszedtünk néhány apróságot az elmúlt napokból azzal kapcsolatban, hogy mit tud, és mit nem tud majd a gép.

Régiótól függően november 12-én, illetve november 19-én kerül (az online) boltokba a PlayStation 5. Az új konzolról már napvilágot láttak az első tesztek, így ezeknek és a különféle Sony-közleményeknek hála egyre pontosabb képet kapunk arról, hogy mit tud majd az új masina a megjelenéskor, és mit nem. Az alábbiakban öt ilyen részletet szedtünk össze.

Rossz hír 1#: kezdetben nem bővíthetjük majd a PS5 tárhelyét

Habár a PS5 belső tárhelyét bővíthetjük majd újabb SSD-vel, a Sony a The Verge-nek megerősítette, hogy ezt a lehetőséget csak egy későbbi frissítéssel engedélyezik majd a konzoltulajdonosok számára.

Ez annyira nem meglepő, a Sony sosem csinált titkot abból, hogy a tárhelybővítés várathat magára: ennek alapvetően az az oka, hogy bár a PS5 nem igényel ehhez különleges kiegészítőt, mint az Xbox Series-konzolok, a Sony szeretné ellenőrizni a piacon elérhető tárolók kompatibilitását, erre pedig még nem tudott sort keríteni.

A PS5 egyébként durván 650 GB szabad tárhelyet ígér a játékosoknak alapjáraton, amit nem olyan nehéz megtölteni: a Call of Duty: Black Ops - Cold War például 133 GB-on terpeszkedik majd.

Rossz hír 2#: a PS5-ön nem lesz Quick Resume

Az Xbox Series-konzolok egyik legizgalmasabb funkciója a Quick Resume, amelynek hála akár négy-öt játékot is futtathatunk párhuzamosan, hogy aztán anélkül váltogathassunk közöttük, hogy újra kellene töltenünk őket.

Habár az ilyesmi a PS5-ön is adná magát, az első tesztek alapján ne számítsunk hasonló funkcióra a Sony konzolján - legalábbis kezdetben biztosan ne. A beszámolók szerint a PS5-ön csak úgy válthatunk játékot, ha az épp futtatott címet bezárjuk, a másikat pedig nulláról indítjuk: noha az SSD miatt ez nem jelent különösen hosszú várakozási időt, jó, ha a mentésről nem feledkezünk meg ilyenkor.

Jó hír 1#: a PS5 végre elárulja, hogy mennyit játszottunk a játékainkkal

Szintén a tesztekből derült ki, hogy a PS5 dashboardja egy kibővített profiloldalt is magával hoz, rajta egy játéklistával, amely végre elárulja, hogy a különböző játékainkkal mikor játszottunk utoljára, illetve mennyi időt töltöttünk el azokkal.

A rendszer a Nintendo Switch megoldásánál jóval pontosabb állítólag, így például nem kell várni, míg befutnak az első számok, ráadásul nem is kerekít annyira. További jó hír, hogy nem csak a PS5 első bekapcsolásától kezdve ketyeg majd az óra, hiszen már a korábban játszott PS4-es játékainkra is megkapjuk az összesített játékidőnket.

Jó hír 2#: soha többé nem kell bekapcsolnunk a feliratokat

Csakugyan kényelmi újítás, hogy a gyakran előforduló beállítási lehetőségeknek rendszerszinten belőhetünk egy-egy alapértelmezett választást, így azokkal az egyes játékok esetében már nem kell törődnünk.

Így például ha mindig felirattal játszunk, elég a PS5 beállításai között megadnunk, hogy ezentúl legyenek feliratosak a játékok, és ugyanez igaz a nehézségi szintekre, a kamerakezelés módjára (normál vagy inverz), illetve az üzemmódra is: a támogatott játékoknál eldönthetjük, hogy a felbontás vagy a framerate fontosabb a számunkra.

Bónusz (rossz) hír: ideje búcsút vennünk a P.T.-ből

A Silent Hills teaserének szánt P.T.-t lényegében már eddig is csak úgy futtathattuk, ha le volt töltve a PS4-ünkre, a legutóbbi hírek alapján azonban a demót nem vihetjük át a PS5-re, és így értelemszerűen nem is futtathatjuk azon.

A Polygon szerint azonban ez nem volt mindig így: a lap újságírója október végén jutott hozzá az új konzolhoz, és akkor még vidáman, mindenféle kompatibilitási probléma nélkül tudott játszani a P.T.-vel. A helyzet tehát a megjelenést megelőző hetekben változott - a Sony szerint kiadói döntés hatására.

161.
161.
zozo76hun
#158: akkor ezt megbeszeltuk! :D
160.
160.
delphijos
#159: Kikapcsolt supersampling-nál is csak azok a játékok fognak 1080-ban renderelni amikben eleve van erre támogatás. Ha egy game-nek csak 4K ( az most mindegy hogy NATIV vagy CB ) “módja” van , ott semmi hatása nincs. Ez a lehetőség se egy fix mód a render felbontás változtatásra, és csak azért van, mert bejött a “félgen” ahol pont ez lett az “extra”, a magasabb felbontás. De igaz, tényleg van egy-két game ahol esetleg pár fps-t hozhat ez a “trükk”. Ugyanakkor ps5 és SX esetén nincs ilyen sem.
159.
159.
tsulok
#158: Ha 1080p-s TV-n játszol és nincs bekapcsolva a Supersampling, akkor csak 1080p-ben renderelnek a játékok, mert Ilyenkor 1080p a framebuffer mérete.
158.
158.
delphijos
#157: Persze persze. A Death Stranding meg jobb játék ha úgy játszod. Kipróbáltam, igaz ! ;)
157.
157.
zozo76hun
#155: pedig a ps4pro-nal irja is a beallitasokban hogy javul az fps ha a kimenetet 1080p-re allitod 4K-rol. kiprobaltam pl a No Man's Sky-ban is javul az fps!
156.
156.
adamsfamily
#150: Xboxon szerintem nem kapott semmilyen patchet a DS3.
Amikor megvettem,meglepődtem rajta,hogy ugyanaz az okádék verzió van One x-en is,mint a sima boxon.
155.
155.
delphijos
#147: Konzolon a kimenet felbontása teljesen független a rendereléstől. Az a játék készítőjétől függ. Max mostanában van néha választási lehetőség hogy fps/felbontás preferencia. De ezeknek a konfigja is a játékon belül fix, ahogy megírták. A kimenet felbontása meg egy konzol OS szintű beállítás. Ha egy játék 1440-ben renderel ( mert így írták meg ) ha FHD tv-n használod a konzolt akkor az elektronika ( a renderelés UTÁN ) leskálázza , ha 4K tv-n akkor meg fel.... egy konzol nem lesz gyorsabb egy FHD tv-től merthogy akkor csak 1080-ban kéne futtatni a játékot....
136.
136.
Fata Morgana
Hová tűnt #Dukencam?
Pedig kezdtem megkedvelni a fickót.;)
121.
121.
Helium Prime
Dukencam
#115-re reagálva
Figyelj!Én tökéletesen értem és értettem a korábbi neved alatt is a lényeget,de nem tudsz mindenkit megváltoztatni vagy megfordítani,nem is kell!

Yami tökéletesen leírta! ,,Az önigazolás az egyik legalapvetőbb tudati folyamat. Tulajdonképpen most is e miatt megy itt a szájkarate. Minden ember szeretne univerzálisan jó döntéseket hozni, és ezért ha olyannal találkoznak akik egy kérdésben máshogy döntöttek mint ők, azt azonnal meg kell támadniuk, mert ez felveti a lehetőségét, hogy ők esetleg rosszul döntöttek.''

Persze időnként jöhet a görbetükör mert abból az értelmesebb tanul a többivel meg nem kell foglalkozni mert intézik magukat! Természetesen a görbetükör alkalmazása a többi hírnél is lehetséges,ha van miért!
116.
116.
Goromi
#115: Mert már nem is szeretnek játszani, megkeseredett rinyagépek.
113.
113.
na most végig olvastam ezt a komment részt is. már nem mulattat, sőt.

ezen vitatkozni, hogy kinek melyik gép tetszik (xbox, ps), melyik gyorsabb (lényegtelen, ha ugyanazok a címek is kijönnek), melyiknek van több extra funkciója (megint csak lényegtelen) meg melyik játék jobb kb olyan mint azon vitatkozni, hogy a kék szebb szín mint a zöld. abszolút szubjektív a dolog, mert mind a kettő szép,
rájöttem: akik vitatkoznak, bármin is, csak a vita kedvéért teszik. értelmetlen foglalkozni velük, és úgy is kell kezelni őket: gyerekként, fogyasztóként - akik bevették tokkal-vonóval a marketinget. eltévelyedtek, és az internetet használják a saját nyomorúságuk kifejezésére, ahelyett, hogy magukba néznének és megoldanák a őket. kívül kerestek bűnösöket, és embereket akik megmondják merre menjetek, pedig magatokra haragszotok.
tényleg így akartok élni?
elhiszem, hogy tökjó másokat lenézni, meg mocskolni, de a végén ezzel mindenhol csak ellenségeket fogtok megteremteni. soha nem lesz boldogságotok, ilyen hozzáállással.

köszönöm GK, és tagok, nekem ebből ennyi elég volt.
többet nem írok ide, törlöm is a profilom. a legjobbakat kívánom mindenkinek.
kívánom, hogy nőjetek fel, legyetek boldogok. akkor (talán) majd találkozunk. :)
110.
110.
Ooorky
#109: Ps vita gyártását már évekkel ezelőtt leállították...
109.
109.
adamsfamily
Látom,hogy megint megy az Xbox kontra Ps vita.
Ma láttam egy összehasonlító videót a 2 gép töltési idejéről,meglepő módon a 3rd party bc játékok alatt a box gyorsabb.
108.
108.
zozo76hun
anno mintha szo lett volna a 21/9-es keparany tamogatasarol az uj konzolok eseteben. egyik sem tamogatja? PC-n mi a helyzet, ott minden game fut rendesen szeles kepernyon?
107.
107.
Marcus88
#101: Nehéz itt már eligazodni,hogy ki kicsoda.
106.
106.
delphijos
#102: Jaj. És még mindig ez....már fáj.
103.
103.
Helium Prime
*Kielemzik

Esetleg az oldal nem nextgenesedik valamikor?
102.
102.
Helium Prime
Ok,hogy egy troll az egyértelműen látszik,de az 1440p vel kapcsolatos írása a 4k tv vel kapcsolatban az jogos mert a mi tévénk is kezeli és azért is érdekelt hogy fog kinezni rajta,ha csupán 1080 ban küldi rá! Biztosan nem olyan jól mintha 1440 es kép jönne mert több üres pixelt kell pótolni jóval! De majd hamarosan ki ellenzik a Thevr-os srácok meg a Df!
101.
101.
Drraco
#99: Ez csak egy kamuprofil, aki a rendes accountjával szeret(ne) korrekt embernek mutatkozni (néha még össze is jön neki, ha megfelelő a csillagok együttállása), de nagyon szeret(ne) feszültséget generálni, mert szereti kavarni a szart. (Lehet szidni Dukent a megnyilvánulásai miatt, de ha megnézed ezt a kommentet, intelligenciában még mindig efölött áll.)
99.
99.
Marcus88
#96: Meg is érkezett Duken,most szabadul el a pokol! XD.
83.
83.
Marcus88
#77: Én tuti nem voltam köztük,mindenkinek más jön be.
És nem azt mondam,hogy nem jók a nintendo exek,csak nekem nem jönnek be.
Mario meg hasonlóak,nekem túl pulya játékok,esetleg egyszer egyszer leülnék mellé,de max ennyi.De aki szereti felnőtt fejjel,áldásom rá,nekem ezzel nincs bajom.
Ahogy a MS exeket viszont szeretem Halot,Fable de legfőképp a Gears of Wart.A felhasználó nevem is azért Marcus.Marcus Fenix miatt.
Nem kellene mindenkit egy kalap alá venni.
81.
81.
Marcus88
#69: Te aztán jól el vagy tévedve velem kapcsolatban.
Marhára teszek rá melyik a gyorsabb én ráérek,felőllem maradhat a jelenlegi hdd sebesség is.Ahogy se a sony se a ms nem érdekel mint név,engem csak a játékok érdekelnek.Azt veszem a kettő közül amelyikre számomra jobb és több ex címek jönnek.A többi játék meg megjelenik mind a kettőre.

....odèbb meg tekered a verklit, h melyik ps exből, mennyit adtak el hàny nap alatt.....
Olyat irt ami nem igaz,csak kijavítottam!
77.
77.
Unknown
#66: az istenpicsáját hát nem ez volt egy generáción keresztül hogy ha valaki az ellenkező táborból leírta ezt a PS exkluzívokra akkor mentetek elvágni a torkát meg sorra neki esni csak mert megbántotta a kicsi lelketeket? Jók a PS exek? Igen, ugyanúgy ahogyan a Nintendos és a MS exek is.
76.
76.
delphijos
#70: Szerintem félreértettél. Nem a Te kommentednek az “ellentétére” gondoltam, hanem hogy a másik “táborban” is megvan ugyanez a “magyarázás”.

A személyiségre való következtetésnél se RÁD céloztam, hanem hogy sokan ezt képzelik....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...