Spider-Man - mégis továbbvihetjük a mentéseinket

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 10.
  • Letöltés
Link másolása
Habár eredetileg úgy volt, hogy még akkor is elölről kell kezdenünk a Spider-Man remasterelt kiadását, amennyiben PS4-en már toltuk a játékot, az Insomniac a minap bejelentette végül, hogy átvihetjük a mentéseinket a PS5-ös verzióba.

A Sony és az Insomniac kifejezetten mostohán kezelte a 2018-as Pókember-játék rajongóit, elvégre nem sokkal azután, hogy fény derült az anyag remasterelt kiadását tartalmazó Spider-Man: Miles Morales - Ultimate Edition létezésére, a készítők leszögezték: az alapjáték felújított kiadása csak és kizárólag a csomag részeként érhető el, és nem is frissíthetnek rá ingyenesen a PS4-es veteránok.

Az már csak a hab volt a tortán, hogy az eredeti elképzelések szerint a mentéseinket sem vihettük volna át a PS5-ös verzióba, ezen a téren azonban visszavonulót fújtak a fejlesztők, és a minap bejelentették: a november végi hálaadás környékén érkezik majd egy frissítés a PS4-es játékhoz, amely lehetővé teszi, hogy exportáljuk és átköltöztessük a játékállásunkat a remasterelt kiadásba. Nem mellesleg ez az update a PS5-ös port három új pókszerkóját, köztük az Andrew Garfield-féle Pókember-filmek kosztümjét is elérhetővé teszi PS4-en.

A Spider-Man: Miles Morales esetében már tökéletes lesz az átjárás a két platform között.

10.
10.
Helium Prime
5.
5.
Helium Prime
#2: Update: Egy további skin is elérhetővé vált!

https://press-start.com.au/news/playstation/2020/11/14/this-spider-man-ps5-brick-glitch-is-one-of-the-best-glitches-ive-ever-seen/
3.
3.
Helium Prime
#2: Ha van egy kis humorérzékük akkor később választható is lehetne! Meg a pók cicával is indulhatna a város rágcsáló mentesítése! :D
2.
2.
Ps fanboy
#1: Na baszki. Nem tudtam mi hiányzik az életemből. :D
1.
1.
Helium Prime
Update!A PS5-ös port is kapott egy vadiúj szerkót!

https://twitter.com/YongYea/status/1324872166014218241?s=09

https://www.cbr.com/spider-man-ps5-glitch-play-as-street-lamp/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...