James Bond-játékon dolgozik az IO Interactive

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 19.
  • Bejelentés
Link másolása
A 47-es ügynök mellé a 007-est is betárazta a dán IO Interactive, a csapat ugyanis bejelentette, hogy a Hitman 3 mellett egy James Bond-játékon is dolgozik jelenleg. Egyelőre nem sokat tudni a fejlesztésről.

Az IO Interactive bejelentette, hogy a januárban boltokba kerülő Hitman 3 mellett egy James Bond-játékon is dolgozik, amely egyelőre a Project 007 munkacímet viseli. A PC és konzolokra készülő anyagról mindössze annyit tudni, hogy nem direkt adaptáció, hanem egy eredettörténet lesz, amely azt fogja elmesélni, hogy hősünkből hogyan vált 00-s ügynök. Emellett ismert, hogy a Glacier motor fut alatta.

A dán csapat most óriási toborzásban van, hogy felhizlalja kapacitásait a munkálatokra, emellett pedig azt is érdemes megemlíteni, hogy saját maga adja majd ki a fejlesztést - legalábbis a Hitman-sorozathoz hasonlóan a digitális változatot biztosan. Az utóbbi évek egyébként nemigen kényeztettek el minket James Bond-játékokkal, az elmúlt két évtizedben az Electronic Arts és az Activision licencelte a kapcsolódó jogokat, és nem sok maradandó alkotás került ki a kezeik közül.

4.
4.
Nate Hope
#2: Elvileg eredettörténet lesz, ennél fogva szerintem teljesen más lesz benne a főszereplő. Talán nem is olyan baj, hogy függetlenedni akarnak a filmektől.
3.
3.
semike
2.
2.
Obi Wan Kenobi
Nagyon jól állna Bondnak a hitman játékok stílusa, de vajon Craig lesz benne a szereplő, vagy valaki teljesen más?
1.
1.
Nate Hope
Nagyon kellene már egy igazán jó Bond-játék. Talán az Everything or Nothing volt az utolsó, ami teljes mértékben ki tudta szolgálni a rajongókat és a gamereket.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...