Fotókon a Nintendo vidámparkja

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 23.
  • Képek
Link másolása
Noha a megnyitóját el kellett halasztani, a Super Nintendo World építkezése lényegében véget ért, erről árulkodnak legalábbis a minap felbukkant fotók. A Nintendo-fanatikusok számára a park maga lesz a mennyország.

Egy koronavírus-járvány nélküli világban a japán Super Nintendo Worldnek már meg kellett volna nyitnia, ahogy azonban a mellékelt ábra mutatja, erre nem került sor, így egyelőre maradnak a lesifotók, amelyek lényegében kész állapotában mutatják be a Universal Studios Japan falai között felhúzott létesítményt.

A hírben látható képeket a The Sankei Newsnak köszönhetjük, ezek alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy az építkezés befejeződött a parkban - ami persze sokat nem árul el a végleges működéséről, hiszen a Super Nintendo Worldöt egy "élő videojátéknak" szánják. Az eredmény mindenesetre így is elképesztő, sok rajongó álma vált most valóra valószínűleg.

Az üzemeltetők most tavaszi megnyitóval számolnak, a későbbiekben pedig Orlandóban, Los Angelesben és Szingapúrban is hasonló parkok épülhetnek.

9.
9.
delphijos
#8: Ja, és egy látványtervre szoktak terelőbójákat tenni. Sőt még betonkeverőt is, hogy hitelesebb legyen....
8.
8.
#7: ja mer' bólyákat és emberkéket nem lehet modellezni 3D-ben, értem. Ez annyira fénykép amennyire ti ketten itt nem vagytok nem szemüvegesek. Semennyire.
7.
7.
Drraco
#6: A kép alján, a sárga kör alakú bejáratnál pedig három lilliputi emberke épp tönkre akarja vágni a látványtervet :'(
6.
6.
delphijos
#2: Milyen 3D látványtervbe teszik be a narancssárga bójákat ? ( amik a bejáratnál láthatóak )
4.
4.
Ooorky
Hurrá, végre egy spambot GK-n, ezt is megéltük :D
2.
2.
maradjunk annyiban hogy ez egy 3D látványterv, nem fotó.
Amúgy meg nagyon törpe egy Legoland-hez képest.
1.
1.
Dresa
Ez azért elég faszán néz ki!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...