Baldur's Gate III - érkezik a harmadik patch

  • Írta: Baloo
  • 2020. november 29.
  • Letöltés
Link másolása
Hamarosan megkapja a legújabb frissítését a továbbra is Early Access-állapotban lévő Baldur's Gate III, amire azért kell kiemelten figyelnünk, mert ez lesz az első olyan update, ami már nem lesz kompatibilis a korábbi verziók mentéseivel.

A teljes áron kínált korai verzió ellenére is csodálatosan rajtolt a Baldur's Gate III, ami kapcsán azóta már megtudtuk, hogy hol vérzett el a legtöbb játékos, hogy ki volt az Early Access-kalandozótársak közül a legnagyobb szívtipró, és azt is, hogy unalmas karaktereket kreálunk.

Ezt a fajta nyílt kommunikációt folytatva a Larian Studios a héten egy steames közleményben tudatta velünk, hogy hamarosan érkezik a következő nagy frissítés az RPG-hez, amely immáron hatással lesz a sztorira, így érthető módon nem lesz kompatibilis a korábbi verziók mentéseivel.

Szerencsére azokra a játékosokra is gondoltak a fejlesztők, akik még nem szeretnék kukázni az eddigi mentéseiket, ezért létre fognak hozni egy bétaopciót, amely lehetővé teszi, hogy az adott verzióval addig játsszon valaki, amíg csak szeretne. Tehát alapvetően mindig a legújabb verzióra fog frissülni a játék, viszont aki szeretne megmaradni a játék egy korábbi változatánál, annak nem kell mást tennie, mint a Steam-könyvtárban kiválasztani a "Béták" fül alatt a megfelelő patch-verziószámot.

4.
4.
azureknight0715
#2: Ènis kb annyinál vagyok, talán kicsivel több. Ha megjelenik nagyon jó game lesz. Most mèg nagyon kezdedleges rengeteg buggal, meg optimalizációs problèmákkal.
3.
3.
#2: Királyság :)

Amikor ténylegesen megjelenik én úgy neki esek, mint a Tóth az anyjának.
2.
2.
Macifasz
#1: Én nagyjából olyan 20 órát pakoltam bele, mikor olvastam valahol, hogy a végleges változatba nem lehet majd átvinni a mentéseinket, így nem folytattam. De az a 20 óra amit láttam belőle tetszett, szóval nem bántam meg a 60 eurot, és majd ha ténylegesen is megjelenik, elkezdem előlről.
1.
1.
Sok-sok erőt és kitartást kívánok legnagyobb harcos RPG-s társaimnak még ebben az előreláthatatlan szituációban is, hogy borulnak a mentések. Külön köszönöm nekik az áldozatos munkájukat és hogy javaslataikkal formálják a világot és segítik a fejlesztőket.

... Ja én? Én megvárom a megjelenést, vesszenek el a mentései annak, akinek hat anyja van!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...