Új stúdiót alapított a Silent Hill atyja

  • Írta: Baloo
  • 2020. december 4.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Keiichiro Toyama húsz év után elhagyja a Sony japán stúdióját, hogy két másik iparági veteránnal közösen alapított csapatával függetlenül dolgozhasson olyan játékokon, amelyek fejlesztését ők maguk is élvezhetik.

Az első Silent Hill egyik megálmodója, Keiichiro Toyama, miután végzett a horrorprojektjével, rögtön átigazolt a Sonyhoz, ahol húsz év közös munka után úgy érezte, hogy ideje újabb kihívások elé néznie. Pontosan ezért két másik veterán munkatársával karöltve kilépett a cég kötelékéből, hogy megalapítsák a saját fejlesztőcsapatukat, a Bokeh Game Studiót.

Az alábbi videóban felbukkanó rajzok alapján viszont nagyon úgy nézi ki, hogy a trió továbbra sem fordít hátat a horror műfajának:


Toyoma mellett a stúdiót erősíti még Kazunobu Sato és Junya Okura is. A három úriembernek hosszú közös múltja van, hiszen egyebek mellett együtt dolgoztak a Sirenen és a Gravity Rushon is.

A csapat elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű a függetlenedés, de így legalább ők is jól szórakozhatnak a fejlesztés közben, és a kreatív szabadság is biztosított, ami véleményük szerint mindennél fontosabb.

1.
1.
egy jó kis új silent hill szerű rémálom jöhet, valami hasonló frencsájzt dobjatok ssze skacingerek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...