Werewolf: The Apocalypse - itt az első gameplay

  • Írta: szlav
  • 2020. december 14.
  • Videó
Link másolása
Végre valódi mozgás közben is láthatjuk a World of Darkness univerzumában játszódó Werewolf: The Apocalypse - Earthbloodot. Sok lopakodás és véres harc vár az ökoterrorista vérfarkasokra.

A Cyanide a Werewolf: The Apocalypse című asztali szerepjáték alapján készít videojátékot, a látottak alapján itt azonban elsősorban a lopakodáson és a véres közelharcon lesz a hangsúly. A történet szerint Cahalt, a száműzött ökoterrorista vérfarkast alakítjuk majd, aki hosszú idő után visszatér a hazájába, hogy szembeszálljon a környezetet pusztító Endron óriásvállalatával.

Ahogy azt a videóban is láthattuk, a játék során három alak közt váltogathatunk majd. Az emberi, azaz Homid forma, illetve a hagyományos farkas, vagyis a Lupus alakja elsősorban a közlekedés és lopakodás közben lehet hasznos, harc közben viszont felölthetjük a teljes vérfarkas, a Crinos alakját. Ezen belül is kétféle harci állást vehetünk fel: a kisebb ellenfeleket mozgékonyan likvidálhatjuk, a keményebb rosszfiúkra viszont nagyobb erővel is összpontosíthatunk, ezzel feláldozva a gyorsaságunkat.

A Werewolf: The Apocalypse - Earthblood 2021. február 4-én érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re.

13.
13.
#11: --és tényleg, de ennek valahogy jobb a hangulata számomra. Graf nekem is oké.
12.
12.
delphijos
Szerintem is egész jófélének tűnik. Ha a lopakodás jól meg van csinálva, élvezetes lehet. Nekem ez teljesen elfogadható graf is egy ilyen játéktól.
11.
11.
DragonBleacPiece
x-men origins wolverine játékra emlékeztet
8.
8.
teljesen bejön. A mostanságos rengeteg hulladék AAA cím melett igaz vér(farkas)frissítőnek tűnik egy Casual mókához.
7.
7.
Szerintem egész jópofa ez az őrületes farkasos harc. Néha, 1-2 évben egyszer el tudok lenni ilyenekkel a full uborkaszezonok közepén.
5.
5.
Gaboo77
Nekem olyan mintha a Red Faction Guerrilla egyik pillanatát látnám Xbox 360-on. Sajnos a grafika és az ingerszegény környezet is stimmel.
4.
4.
Mortis
Hát, ez nem nèz ki sokkal jobban, mint a 2013as Mars: War Logs S ugye már azis elavult volt a maga idejèben. A grafika mellett játèkmenetben sem látok innovatív ötleteket - jó lenne ha ezek az AA játèkok is szintet lèpnènek az új gennel
3.
3.
kryszisz
No, ez pont úgy néz ki, ahogy egy Cyanide játéktól elvárná az ember. De sebaj, crytek koma örülhet legalább, hamar landol majd bándülben:D
2.
2.
Drazhar
Eléggé kettővel ezelőtti gen szaga van ennek, úgyhogy skip.
1.
1.
Zelgadis187
A legjobb rész az volt amikor a végén kiírták a címet. Jól néz ki az a kép ami ott van. Amúgy ezt olyan embereknek tudom elképzelni akik most ismerkednek a játékokkal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...