Íme, a PlayStation Plus januári kínálata

Erősen indítja az új évet a Sony a PlayStation Plus aktuális felhozatalával, hiszen a PlayStation 5-tulajok ezúttal is három játékkal bővíthetik a gyűjteményüket, de PS4-en is két remek játék üti majd az előfizetők markát.
  • Írta: Baloo

Kommentek

#113
#111: Ja de ahogy nézem úgy van, hogy amíg először mész egy helyre, addig semmi extra és csak a játékban szereplő npc-k kreálmányai vannak ott, aztán miután becsatlakoztattad a hálózatba a helyet utána jelennek meg azok a táblák és holmik, amiket a népek hagytak ott. Nem rossz, volt már, hogy sokat kellett visszamennem, de van már annyi híd meg töltő, hogy amit odafelé rendes gameplay alatt röpke 5-6 óra alatt megtettél, visszefelé 5-6 perc alatt le lehet tóni.
#112
#111: Nem baj, én kiraktam azért egy-két cyberpunk-os táblát neked.
#110
#109: Hát hogy láthatjuk-e egymás építményeit és elhagyott csomagjait, illetve nálam a szélerőműnél lett valami lehetőség másik játékosokkal valamiféle köteléket létrehozni és voltak ott nevek is. Na akkor jutott eszembe, hogy lehet hasonló tájakon megyünk és lehet valami fun-t kihozni belőle.
#108
#107: Amúgy van ebben cross platform, vagy a Sony ebből is kihátrált a játékosainak a védelme érdekében...(...) ... ?
#106
#104: Hát onnantól kezdve, hogy én mondtam rendesen valid. Ezzel nem lehet mit tenni :)
#105
#102: Azt én sem, és most is itt szívok a kísértetekkel.
Mindenképp ki volt jelölve a játék megnézésre, mert sok olyan rizsa van a neten, hogy nem biztos, hogy értelmes.

Erről a játékról is sokat beszéltek, hogy csak menni kell és értelme sincs, lényege sincs. De tetszik a hangulata és igazából nem kell órákig a semmibe menni, gyorsan oda lehet érni valahova. Oké, azt megfogadtam, vagyis aláírom, hogy tényleg egy csomó dobozt lehet találni, ami homlokegyenest visszafelé van címezve és ezekre kb jó magasról fosok is, mert nem látom értelmét (legalábbis most). De hogy hülye qka a főhős, meg rotty üres a játék azt így ennyi idő után nem érzékelem. Gondolom sok ember kritizálta a Kojima és MGS V név után látatlanban, illetve lehetnek játékosok, akiket a hangulat és a sztori nem érdekel és azoknak nem oké a cucc. Nekem egyelőre bejön, most is a tálcán van.
#104
#99: Engem egyáltalán nem az zavar ha kritizálsz valamit ami nekem tetszik ( amúgy a GOW még csak nem is az én játékom. De ez:

“Jó minőségű kontár munka az a játék, de ezeknél azt pontozzák, hogy berakod a CD-t és elindul, ki már nem próbálja senki”

mennyire “valid” kritika ? Egy CP-nél se az ha valaki beböffenti hogy “ez egy fos”. Ami meg az árampazarlást illeti, a fél internetet lehetne törölni ha a pelyvát kigyomlálná az ember. ( és keveset mondtam ). Csak itt oldalak mennek el olyan vitákra hogy az emberek arról győzködik a másikat hogy az ő kedvenc színük a szebb :)
#102
Na mégy nyarlakoban reménykedtem is, de hogy neked fog tetszeni a Death Stranding azt komolyan nem gondoltam. :D
#101
#100: Lol én meg reggel 5-től 10-ig nyomtam a tegnapi menés után. Tovább is jutottam és elértem közben az első ilyen Mule táborig, ahonnan el kellett csórni egy itemet. Na mondom nagy Kojima játék én meg Snake vagyok, majd jól lelopakodom őket. Eredménye az volt, hogy hatalmas, szétesős, csörömpölős, de valami irgalmatlan pofáraeséssel érkeztem meg a hapsi orra elé XD NA aztán "sajnos" kénytelen voltam őket jól megverni. :)

Amúgy úgy vettem észre, hogy vannak már achievementek az Epic Games Store-ban, hogy kb 3 percenként kap egyet az ember a strandolásos cuccban. Na látod, ezért volt jobb, hogy nem voltak. Nekem nem hiányzott a sok prüntyögő felirat.
#99
#98: Na figyelj, az a lényeg, hogy ha nekem valami tetszik, akkor az okkal tetszik, ha meg nem, akkor annak is van oka. (Értsd: számomra, vagy tényszerűen.) Szóval egy embernek, pl nekem felhozni, hogy ami tetszik azt kevésbé kritizálom, mint ami nem tetszik azt meg jobban, az így: TOTÁL felesleges mert ezen a bolygón úgyis ez megy. Minden évben hatszor leírni emiatt valakinek, hogy "fú, most ezé nem tudlak komolyan venni" nettó árampazarlás és nagyon alacsony kalória égetés, arról nem is beszélve, hogy ilyenek tőled csak akkor jönnek, ha éppen neked tetsző játékot kritizálok. Mert ugye ha bementem volna a szájerpunk-hoz és leveszem, mint a Lenin-képet, akkor talán szerinted, vagy talán más szerint lennék hiteles.

Amúgy ami késik a CP kapcsán az nem múlik, csak legyetek szerfelett türelmesek, amíg végigjátszom. Ami nagyon lassan megy, mert király, meg minden, csak éppen nem húz be annyira, mint a W3 és közben megy a Zelda of the Wild, belekezdtem a Yakuza 0-ba és én hülye megnéztem a Death Stranding-et és véletlenül belevertem 8 órát tegnap este óta (és mindjárt indítom megint). Szal ja.

Well, de legalább nem kell és általában sem kell ilyenen vitázni.
#98
#94: Azt hittem hogy a poénkodásod után hogy te “nem mondtál ilyet” leesik hogy vicceltem. ( mondjuk jelzés is volt rá ) úgy látszik hogy másnál észre se veszed, csak te várod el mástól hogy lássa te mikor poénkodsz... ;) Majd pont én fogok modikhoz futkosni....
#97
#96: Ööö de neked nem is írtam, most delphijos parádézott itt. Vagy valami tech kavarodás van, vagy mi? Bár az ilyen komment számok valamikor nem stimmelnek össze a webes és a telefonos felületen törölgetések után, szóval nem tudom, hogy kinek mi ment, én a webeset nézem...

Meh mindegy, inkább alszok, úgy sincs értelme a semmin vitázni amúgy senkivel sem :)
#96
#95: Én nem is panaszkodtam rólad senkinek, szerintem valaki szórakozik veled.
#95
#94: Nekem az egész 90-es kommented az én 88-asomra válaszul eléggé úgy nézett ki, mint ha nekem írtad volna és hát azt, ami ott van a 90-esben :)

De most nem tudod, hogy miért neked válaszoltam és elmentél panaszkodni is? Hát jó. Mondjuk az ilyen embereket sosem értettem, hogy kötekszik, megvédeni magát nem tudja, utána meg panaszkodik. De jó, hát panaszkodjál csak, ha az segít.
#94
#91: Nem értem miért nekem válaszoltál, én nem idéztem tőled semmit. De már elkészítettem a jelentésemet a modiknak.... :D