Budapesten forgatják a Borderlands-filmet

  • Írta: Baloo
  • 2021. január 8.
  • Cooltúra
Link másolása
Újabb videojátékból készülő filmadaptációnak fog otthont adni szeretett fővárosunk az év végén, habár valószínűleg Budapest látványosságai nem igazán fognak visszaköszönni Pandora kietlen vidékein.

Tavaly vált hivatalossá, hogy Cate Blanchett fogja Lilithet alakítani a Borderlands-moziban, és most úgy tűnik, hogy a forgatás egyik helyszínét is sikerült megtalálnia Adam Goodmannek, a MidAtlantic Films fejesének.

Goodman és csapata pontosan ilyen produkciókhoz segítenek megfelelő helyszíneket találni, így nekik köszönhetően Budapesten kezdődhetnek majd meg a tervek szerint 2021 végén a film munkálatai. Valószínűleg a stáb a helyi stúdiókban végzi majd a forgatást, így feltehetően nem fog felbukkanni a Halászbástya a felvételek között, de majd a végleges produktumból kiderül.

Emellett arról is pletykálnak, hogy a komikus Kevin Hart szintén csatlakozhat a Borderlands-mozi szereplőihez, méghozzá nem más, mint Roland szerepében.

10.
10.
delphijos
#1: Remélem lesz olyan jelenet ahogy Alekoszt jól megruházzák. Már ezért megnézném. ;)
9.
9.
Fisher007
Azért azzal az évi 150 milliárd Forintos bevétellel annyira nem kell szégyenkeznie a hazai filmiparnak.

https://www.the-numbers.com/movies/production-countries/#tab=territory
8.
8.
xanatos0911
#1: Te miről beszélsz? Tudod milyen filmek forogtak Budapesten az elmúlt években?
7.
7.
Gerzson95
#6: Ahhoz már eleve full pénzesnek kell lenni. Szóval veszett ügy. XD
6.
6.
#3: Nem fikázni kell azt a nőt, hanem összejönni vele. Sírva is, de seggbe is, utána meg "ejj de jó lenne egy kis összeskonzolPCautóMotorŰrhajó..." XD
5.
5.
mnmn1
#4: Látom link nem ment át jól..az egészet kéne kimásolni. De érdekes mert listázza hogy milyen városokat "játszott" Budapest.
4.
4.
mnmn1
#2: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Budapesthez_kapcsol%C3%B3d%C3%B3_filmek_list%C3%A1ja
3.
3.
Ooorky
#2: Vajna komoly befektetéseket eszközölt amikből drága özvegye élete végéig el fog vegetálni "média mogul befektetőként..."
2.
2.
#1: Ez esetben jöhet bele Ganxsta Zolee meg Sziszka :)
Úgy tudom (de szaki nem vagyok a témában), hogy egész jó kis stúdió van BP-en és meglehetősen olcsó, úgyhogy azért jönnek ide sokszor előszeretettel forgatni. Persze maga a város már Moszkvától kezdve minden volt a filmekben. De azt, hogy lesz ilyen film nem is tudtam - most meg már tudom és nem várom.
1.
1.
Nothing
Tesco gazdaságos lepukkant díszletváros. Gondolom, a nemzeti celeb- és ripacstársadalom színe-java ott fog majd tobzódni egy tizedmásodpercnyi statisztaszerepért rimánkodva.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...