Brit toplista: tovább menetel a Nintendo Switch

  • Írta: fojesz
  • 2021. január 11.
  • Toplista
Link másolása
Habár az év első hete hagyományosan visszafogott a játékeladások szempontjából, az idei esztendő ezen a fronton is másképp indul kissé: a járvány miatt ismét bezárkózó britek lelkesebben vásároltak játékot a megszokottnál.

Az Egyesült Királyság lakossága újra bezárkózott, erről árulkodik az is, hogy kilőttek a játékeladások az országban: a brit toplistát összeállító GfK jelentése szerint a múlt héten 260 ezer dobozos játékot értékesítettek, ami 30 százalékkal több, mint amin a tavalyi év első hetében sikerült túladniuk a boltoknak.

A listán továbbra is a Nintendo Switchre megjelent címek dominálnak, a legjobb negyven között tizenöt Nintendo-exkluzív játék szerepel. Az élen még mindig az Animal Crossing: New Horizons, utána következik a Mario Kart 8 Deluxe, míg a dobogó harmadik fokára a Just Dance 2021 állhatott fel - utóbbi ugyan multiplatform megjelenés volt, de az eladások 90 százalékát a Switch-változat tette ki.

  1. Animal Crossing: New Horizons
  2. Mario Kart 8 Deluxe
  3. Just Dance 2021
  4. FIFA 21
  5. Assassin's Creed: Valhalla
  6. Ring Fit Adventure
  7. Minecraft (Switch)
  8. Grand Theft Auto V
  9. New Super Mario Bros. U Deluxe
  10. Call of Duty: Black Ops - Cold War
4.
4.
Animejetix
#3: Doboz nélküli példányt vettem 10ért... Hihetetlen olcsón jutottam hozzá! Nagy mákom volt! Ugyanis 25 körül mozog az ára amelyiknek nincs doboza... :)
3.
3.
FekaFOB
#2: Wow, na az már döfi! Megkérték az árát, gondolom dobozal meg mindennel. Anno én is kukáztam egy Atari 2600-at a piacon, de még nem jutottam odaáig, hogy ki is próbáljam, hogy valóban működik-e.
2.
2.
Animejetix
#1: Én meg Atari 2600 játék vásárlásával, szintén kazi! :D 10 ezer volt... 1db game :)
1.
1.
FekaFOB
Mint brit lakos én is Switch játék vásárlással indítottam az évet. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...