A hónap végén jelenik meg a Disjunction

  • Írta: gorien
  • 2021. január 11.
  • Megjelenés
Link másolása
A Disjunction egy lopakodós akció-szerepjáték lesz, ami Földünk cyberpunk közeljövőjének New Yorkjában játszódik. Három hős indul egy mindenhová elérő összeesküvés után, úgy, hogy az ő ténykedésüknek nyoma se maradjon.

2048-at írunk, New Yorkban járunk. Egy közkedvelt helyi vezető letartóztatása káoszba taszítja a várost, és ha nem lenne elég, hogy a bűn seperc alatt elszabadul, még a Shard nevű drog és egy összeesküvés is felüti a fejét, amely úgy látszik, mindent behálóz. Három New York-in áll, hogy pontot tegyenek az elszabaduló események végére.

A Disjunctionben a lopakodáson lesz a hangsúly. Három lehetséges karakterünk, amint azt a fentebbi előzetes is bemutatja, változatos eszközökkel iktathatja ki az ellent, és biztosíthatja saját előrehaladását.

A magánkopó Frank kábítóbottal ütheti ki a rosszfiúkat, míg magát elsősegélycsomaggal tartja életben, az egykori nehézsúlyú bunyósnak, Joe-nak gépi ökle lesz a segítségére, míg a hacker Spider a cicája holografikus képével vonhatja el a figyelmet. Mindhárom figurát változatos módokon fejleszthetjük.

A Disjunction január 28-án jelenik meg PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Switchen. Ha máris belekóstolnátok, a Steamen megtaláljátok a demóját.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...