Lényegében a Tencenté lett a Klei Entertainment is

  • Írta: fojesz
  • 2021. január 23.
  • Biznisz
Link másolása
A minap érkezett a bejelentés, hogy a Tencent többségi részesedést szerzett az eddig független kanadai stúdióban, a Don't Starve-ot is jegyző Klei Entertainmentben.

A Tencent többségi részesedést szerzett a Klei Entertainmentben, jelentette be a két cég a minap. A független kanadai csapatnak olyan játékokat köszönhetünk, mint a Shank, a Mark of the Ninja, a Don't Starve vagy a Griftlands.

A Klei Entertainment alapítója, Jaime “Bigfoot” Cheng szerint a Tencent teljes autonómiát biztosít majd nekik: ugyanúgy ő irányíthatja majd a céget, a kínaiak nem szólnak bele az üzemeltetésbe, a toborzásba és a projektekbe sem. Bigfoot azt is hozzátette, azért kerestek befektetőt, hogy a jövőben ne kelljen az anyagiak miatt aggódniuk, és csak a munkájukra koncentrálhassanak, és azért döntöttek a Tencent mellett, mert csak ők biztosították nekik azt a szabadságot, ami elvárt volt a részükről.

Egyébként épp a napokban jelent meg a Niko Partners jelentése, amely szerint a Tencent 31 videojátékos cégbe vásárolta be magát ilyen-olyan formában a tavalyi év során - 2019-hez képest háromszor több ilyen üzlete volt. Az érintett csapatok többsége kínai, de akadt néhány jelentősebb nyugati tétel is: az év végén például a Digital Extremes és a Splash Damage csapata is a Tencentnél kötött ki.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...