Project 007 - az IO Interactive trilógiát tervez

  • Írta: szlav
  • 2021. január 27.
  • Hír
Link másolása
Az IO Interactive nagyot ment a Hitman-trilógia lezárásával, de a dánok mégsem veszik ki a jól megérdemelt pihenőt. Már javában készítik a James Bond-játékukat, amiből végül egy nagy kaliberű, háromrészes sorozatot szeretnének kerekíteni.

Gyakran emlegetjük mostanában az IO Interactive-ot, hiszen a dán stúdió alig egy hete rukkolt elő a Hitman 3-mal, ami méltó befejezése lett a World of Assassination trilógiájának. A csapat azonban nem csak egy öltönyös ügynököt tartogat a tarsolyában, hiszen tavaly ősszel megtudtuk, hogy a 47-es mellett a 007-es is általuk léphet majd színre. Az első teasert leszámítva egyelőre nem sokat tudtunk meg James Bond legújabb videojátékos kalandjáról - egészen mostanáig.

Hakan Abrak, az IO Interactive vezérigazgatója a The Gamer interjújában mesélt a projektről és a stúdió jövőjéről. A beszélgetés során kiderült, hogy a jelenleg körülbelül kétszázas létszámmal büszkélkedő dán stúdió a következő pár évben komoly terjeszkedésbe kezd. Ha minden zökkenőmentesen megy, akkor az új, svéd irodával megduplázhatják az emberi erőforrásaikat, vagyis nagyjából 400 fővel támogathatják meg a Project 007-t. 

A fent említett interjú mellett az IO csapata egy helyi magazinnak, a DR-nek is nyilatkozott az új projekttel kapcsolatban. Innen megtudhattuk, hogy a stúdió CEO-ja komoly jövőt szán a brit titkosügynöknek, ugyanis "könnyen el tudja képzelni", hogy végül egy teljes trilógia kerekedjen a kezdeti játékból. A 2016-ban újraindított Hitman kapcsán annyit már kijelenthetünk, hogy a csapatra nem jellemző, hogy kihátrálna egy projekt mögül a kezdeti nehézségek miatt, a 47-es ügynök trilógiájának befejeztével pedig csakis hálásak lehetünk emiatt.

7.
7.
Nate Hope
#6: Szerintem kifejezetten szimpatikus döntés az, hogy egy teljesen új Bondot akarnak kreálni, és nem egy már meglévőt használnak.
6.
6.
godach
Nagyon kemény lenne, ha sikerülne leszerződniük úgy, hogy az eddigi filmekben szereplő Bondok közül, kiválaszthatnánk hogy nekünk melyik a szimpatikus és azzal lehetne végigvinni.
4.
4.
manderel
Nem nagyon van olyan fejlesztőcsapat, akiknek testhezállóbb feladat lenne egy Bond játék. Kifejezetten jó döntés, én is kíváncsian várom.
3.
3.
Caleon
Kb. ők jelentik most a minőség mércéjét nálam. A Hitman 3 nagyon kiforrott, szívvel-lélekkel összerakott professzionális csomag és az előző részek is példásan fel lettek tekerve.
2.
2.
Ez a kép nagyon szuggesztív a GoldenEye 007-el és nem zárom ki, hogy akár még jó is lehet. Mondjuk ha tippelnem kéne, akkor FPS nézet lesz benne.
1.
1.
Obi Wan Kenobi
Valószínűleg egy Hitman játék lesz 007 köntösben, kivéve hogy Bond nem egy bérgyilkos. Gondolom ötvözik a Hitmant a Splinter Cell-lel. Nekem várós
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...