Bezárja a fejlesztőstúdióit a Google Stadia

  • Írta: Baloo
  • 2021. február 2.
  • Gyászhír
Link másolása
Komoly változásokat eszközölt a Google a játékstreamelős szolgáltatása kapcsán, ugyanis mindkét fejlesztőstúdióját bezárja a cég, ami nagyjából 150 dolgozót érint. A Stadia Games and Entertainment feje, Jade Raymond is távozik a pozíciójából.

A nem túl zökkenőmentes rajt után tavaly decemberben több új régióban - köztük Magyarországon is - elrajtolt a Google Stadia, de sajnos továbbra sem a játékstreamelős szolgáltatás diadalmenetéről érkeznek a legfrissebb hírek.

A Kotaku írta meg nemrég, majd a Google is megerősítette, hogy a cég mind a montreali, mind a Los Angeles-i fejlesztőstúdióját bezárja, és ezzel párhuzamosan számos készülőfélben lévő projektet leállítottak, így a Stadia-exkluzív játékok bemutatkozásának lehetősége igencsak vékony jégre lépett. A stúdiók bezárása nagyjából 150 dolgozót érint, akiket igyekszik a Google házon belül új munkakörökben elhelyezni, azonban a korábban a Ubisoftnál és az EA-nél producerként tevékenykedő Jade Raymond véglegesen távozik a cégtől.

Ami magát a Stadiát, mint szolgáltatást illeti, egyelőre nem tervez változtatásokat a Google, viszont úgy tűnik, a játékfejlesztésről hamar lemondott a cég. Könnyen lehet, hogy az ott dolgozók nem is bánjak ezt annyira, ugyanis egy közeli forrás a következőt nyilatkozta a Kotakunak: "A Google egy szörnyű hely volt a játékfejlesztésre - nagyjából olyan, mint az Amazon, csak jóval kevesebb erőforrással."

19.
19.
Neo1989
Alapvetően 4 féle platform uralja a piacot. PC, Konzolok (PS / BOX) Mobil, Tablet.
A többit felesleges erőltetni. Az OnLive is ezzel próbálkozott meg is szűntek.
13.
13.
delphijos
#8: Persze, túloztam kicsit, ugyanakkor tényleg benne van a pakliban hogy szinte bármi fölött ott lebeg hogy ha úgy ítélik meg, beszántják....
12.
12.
jymri
Nekem élő előfizum van xcloudra,. Volt gforce nowra, valamint vettem 2-3 akciós játékot stadiara. Messze a legstabilabb akár gyenge wifi mellet is és legkisebb az input lagg a stadia javára. Valamint ha megveszem a játékot, nem kell még havi díjat is fizetni, hogy játszak vele. Szerintem aki fikázza, fogalma sincs az egészről..
11.
11.
Ooorky
#10: Az igen.
Nem elég, hogy fogalmad sincs miről van szó, de még világgá is kürtölöd XD
10.
10.
PapaYeti
#9: Pfff meg koppintotta :D Sokan nyomorognak ismerőseim közül is 'alternatív ' kereső motorokkal mert hogy őket aztán ne kövesse le senki meg hülye akik google-t használ... hát akinke van rá ideje annak lelke rajta van hogy régen a kávémat iszogatom mert a googel 1 perc alatt megérti mit keresek a többiek meg pötyögnek még percekig... mire jó esetben megtalálják ugyanazt :) Mosta Windows után a Google az új ciki de hogy miért ? ... valamivel végülis ki kell tűnni.
Stadia meg más kérdés bukta mert rosszul mérték fel a piacot és rendkívül rosszul kommunikálták a játék iparban egyébként nehéz kezdőnek lenni ez mindig is így volt nekünk meg addig jó még sokan próbálkoznak valami újjal. Sokan Switchre is azt mondtták emlékszem hogy NINTENDO lehúzhatja a rolót... és a WiiU "bukta " tapasztalataiból összerakták azt aminek a Wii U nak lennie kellett volna. (Jelezném, hogy a Switch ez is vette a nintendó nem is nintendó fejlesztés pffej :D )
9.
9.
Ooorky
#8: Ezeket készen vette...
8.
8.
mnmn1
#1: Android, android auto, assistant, wear os, maps/waze, Google pay, YouTube. Azért van jócskán. Csak sokkal próbálkozik aztán csak lesz olyan ami nem jön össze na.
7.
7.
crytek
A debilek saját magukat nyírják ki... lassan úgy tűnik ,hogy a triumvirátus ms xcloud, ps now és geforce now marad a nyeregben a végtelenségig..
4.
4.
Gerzson95
#3: Buktad. Mikor regelsz valahova az a rengeteg szöveg nemcsak dísz. Pl. a megvásárolt játékok nem a te tulajdonod, csak a jogot vetted meg és hasonló finomságokat tartalmaz. Ez így van akármelyik kliensnél legyen az steam, epic, uplay.....
3.
3.
Killer69
Ha sok-sok játékot veszek Stadian, akkor mi lesz velük, ha a Stadia már nem lesz?
2.
2.
manderel
A Google elvileg ki is hangsúlyozta, hogy azért is van ez a bezárás, mert az erőforrásokat a játékstreaming szolgáltatásukra helyezik át. Tehát a Stadiara mint platformra, de nem az önálló játékfejlesztésre.

Érthető egyébként, a játékfejlesztés nem az ő terepük. Egyszerűbb (nem jobb), ha exkluzivitást vesznek készülő játékoknak.
1.
1.
delphijos
A Google-vel ez a legnagyobb baj. Talán az e-mail-en kívül nincs olyan szolgáltatása amire hosszú távon mernék építeni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...