Törölték a Terraria stadiás kiadását

  • Írta: Baloo
  • 2021. február 8.
  • Gyászhír
Link másolása
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Terraria kihagyja a Google platformját, ugyanis a fejlesztő alaposan berágott a cégre. Haragjának nem csak egy tweetben adott hangot, de végül azt is közölte, hogy nem kívánja a játékát Stadiára átportolni.

A Re-Logic alapítója és a Terraria atyja, Andrew Spinks kényelmetlen problémával találta szemben magát az elmúlt napokban, ugyanis pár hete felfüggesztették a Google-fiókját, ráadásul véleménye szerint mindenféle indoklás nélkül. A Google szerint megsértette a felhasználási feltételeiket, de hogy pontosan mivel, azt már nem árulták el.

Miután a cégóriás a Re-Logic többszöri megkeresése után sem válaszolt, Spinksnél betelt a pohár, és egy meglehetősen erős hangvételű tweetsorozatban üzent a Google-nek. Ebben leírja, hogy már három hete nem tud hozzáférni a telefonjára megvásárolt, összesen több ezer dollár értékű appokhoz, a Google Drive-ban tárolt adataihoz és ráadásul a 15 éve használt Gmail-fiókjába sem tud belépni. Az úriember azt is hozzátette, hogy elmondása szerint soha semmi olyasmit nem tett, amivel sértené a Google felhasználói feltételeit.

Spinks végül azzal zárta a bejegyzéseit, hogy nem kíván a jövőben a céggel semmilyen formában együttműködni, így a Terraria is elkerüli a Google Stadiát. Persze könnyen lehet, hogy amennyiben a jövőben megoldódnak a nézeteltérések, akkor a Re-Logic változtat az álláspontján, de az biztos, hogy a múltkori stúdióbezárásai után nem most kellene a Google-nek magára haragítania a játékkészítőket.

16.
16.
godach
#15: Nekem mindig azt tanították, hogy az ütőkártya nálam legyen.
Utópisztikus ábrázolásban vázoljátok fel az ilyen helyzeteket mindig.
Milyen reklámot tolna le a torkotokon, mit kell tennetek, hogy tehessetek valamit.
Most a Covid ellenszernél már kijelentették, hogy nem kötelező de ha nem vagy oltva akkor nem mehetsz "ide vagy oda" tehát kötelező.
Senki nem tudja, hogy évek múlva milyen következményei lesznek. Sem annak, hogy oltottad e magad se annak hgy nem.
Ha nem viheted el a gyereked a vidámparkba, mert nem oltottad be magad (ami nem kötelező) de évek múlva kiderül hogy semmi hátránya nem volt az oltásnak, mégis azért nem volt gyerekkorába a kölök vidámparkba, mert te görcsösen ragaszkodtál az elveidhez (amiről kiderült hogy baromság) akkor hogy fogsz a szemébe nézni?

Félre értés ne essen, egyik mellett sem szavazok mert igazából tanácstalan vagyok. Nem tudom, hosszú távon mi lenne a jó. Az hogy feltétel nélkül követek valamit, vagy hogy lázadok ellene. Egyikre sincs biztosíték vagy érv/ellenérv.
Igazából nem az zavar, amikor valaki másban,máshogy hisz hanem amikor szentül meg van győződve arról, hogy az a helyes = úgy hogy valóság alapja nincs.

Viszont ahogy mondtam is, ez egy hosszú és rögös téma amit nem lehet így pár sorban megbeszélni. :)
15.
15.
delphijos
#8: Igazából ott van a kutya elásva hogy nem tudhatod meddig vezet(het) ez. Nekem sincs titkolni valóm, nem ez a probléma. De Kínában már működik hogy ha “nem vagy jó munkásember” akkor teszem azt nem tudsz vonatjegyet venni, hogy elutazz a városból. És az a legnagyobb gond, hogy a megítélésedet bármikor megváltoztathatják. Véletlenül átmentél a piroson? Esetleg nem zebrán ? Eldobtál egy szemetet ? Nem “illendő” ruhát vettél ? Ez a gond, hogy nincs határ. Balfaszkodás megy a GDRP-vel, meg hasonlókkal de igazából ez a vonat már elment.... nem a titkainkkal van a baj, de ha MINDENT IS tudnak rólunk, azzal túl könnyű visszaélni. És az se mindegy kinél vannak ezek az adatok.
13.
13.
mestermagyar
#12: Mert könnyű következtetéseket levonni úgy, hogy azthiszed tudod mi lesz.
12.
12.
mestermagyar
#8: Amikor a szabadság helyét átveszi a biztonság. Ez a végső mém. xd

A 20. század legnagyobb eseményei abból származnak hogy az emberiség megpróbálta megnyalni a könyökét és ebből kifolyólag elkezdte átírni maga körül a világot hogy sikerüljön. Ezt hívják Sztálinizmusnak, Náci Németországnak, Khmer vörösterrornak.

Ha a gyerekeidbe chip kerül akkor csak megpróbálsz ennek a képtelen mémnek a része lenni, ezáltal beláthatatlan módon ártva nekik amire nem is gondolnál.

A fő kérdés viszont az, hogy bechipeltetnéd-e magad úgy hogy nem tudod a jövőt? Mert könnyű következtetéseket levonni úgy, hogy állítasz valamit.
11.
11.
godach
#10: Viharsziget megvolt? :)
10.
10.
Ooorky
#8: Nem fogom most visszakeresni, de az eredeti Kinect megjelenésekor Phil-nek volt egy bemutatója hogyan használható fel célzott reklámokhoz, figyeli a tv-ből jövő hangokat és pl. ha focit néz az illető akkor lefotózza és elküldi elemzésre hátha találnak arra utalást melyik csapatnak drukkol stb.

Musk ha jól emlékszem tudatmódosító chip-et fejleszt, nem ilyen nyomkövetőset, mint amik most a kutyákban van. Elvileg arra használnák, hogy a pszichológiai betegségben szenvedők tudatát átírják, de ki döntené el ki a beteg és ki a normális?
9.
9.
markoci555
főleg youtube-on lehet látni milyen szinten sz***nak a felhasználókra, most végre itt volt valaki, aki kicsit vissza tudott ütni, szerintem jól tette, 3 hét röhejesen sok idő egy ilyen probléma kezelésére
8.
8.
godach
#6: Igazából, ha hosszan beszélgetnénk akkor talán (nem meggyőznélek, de megértenéd) miért IGEN!.
Volt a nagy kinectes hercehurca is, hogy sokan vergődtek, amiért a kinect fotókat készített. Ma is nevetek ezen, mert szerintem ez csak azokat zavarja, akinek kisebbségi komplexusa van és szeretne kitűnni, fontos lenni úgy, hogy valójában nem az.
Ha most valakinek az MS-nél arra áll fel a cerka, hogy én boxerben, szőrösen mert lusta voltam a héten megborotválkozni, leülök a gép elé és félig betolt szendviccsel, amiből a paprika kilóg a számból, elkezdek játszani és Ő engem néz, akkor ott a gond már nem kicsi. Valójában azonban nem ez van. Nézi az arcod, milyen jeleneteknél hogy éled meg így statisztikát készít.
Zavarnia kellene? Miért? Mert belemászik a személyes szférámba?
Rákeresek valamire a google-ban, majd az arcomba tolja a hasonló hirdetéseket facebookon? Fel kellene háborodnom, vagy örülnöm annak, hogy nem találtam keresésben olyan cuccot amit akartam venni, de a belökött hirdetések között viszont pont találtam ilyet? Akkor most mi is a jó? :D
Ha engem becsippelnének, egyáltalán nem zavarna. Nincs rejtegetni valóm. Ha egy gyilkosság, lopás, rablás helyszínén engem is megtalálnának a chip miatt, akkor elmondanám mit láttam, hol láttam. Most mi van? Rohan a világ, mi is rohanunk. Van egy karambol és persze ha súlyos akkor megállunk segíteni, ha viszont nem az, akkor tovább hajtunk mert a fene se akar tanúskodni járni, pedig a "sértett" esetében ez egy mocsok egyszerű dolog lenne.
Igazából, ez a chip dolog semmiben sem rosszabb mint amennyire jó is lehet. Nem harcolok mellette, de ellene sem ahogyan most a járványhelyzetben lehetőségként használható vakcina ellen sem (mert igazából nem győztek meg, de azért tartom magam annyira agyasnak, hogy ne pöcköljem le fél vállról a dolgot.
A minap futottam bele egy cikkbe, amiben egy 20 éves gyilkosságról meséltek egy 6-7 éves kislányról. Egy zsákban találták meg pár hónap mulva, pedig csak az iskolából ment hazafelé. Mai napig nincs meg a gyilkos. Nekem 2 lányom van és egy fiam. Ha egy bechipelt rendszerben ez elkerülhető lett volna és megkérdeznék hogy szeretnék e kutya lenni és bechipeltetni magam és akkor mindenki más megkapja, rögtön rábólintanék :)
7.
7.
Ooorky
#4: Ez történik akkor ha faji/szexuális/gender kvóták fontosabbak, mint a szakértelem.
6.
6.
delphijos
#4: Gondolom az Musk féle chip-et is te rakatnád be elsőnek :)
5.
5.
Ganzer
#2: https://killedbygoogle.com/

Itt számon van tartva hogy mennyi motyót kaszáltak.
4.
4.
godach
#2: Igazából (szerintem) látszik az, ha valakinek nem megy valami.
Ez a streamer cucc nem lett volna rossz, de 200+ meddő dolog után az ember nem fektet pénzt egy 201.-be főleg ilyen hozzáállással. És nem tanulnak még a saját hibájukból sem, hanem tovább gőgösen azt hiszik hogy a spanyol viaszt is ők ...
Van 1 jó cuccuk, a Google maps/mail és talán mág a drivet is ide sorolhatnám, de minden más csak próbálkozás a hozzá nem értés netovábbjával.
Ezeket, ha nem támogatja az ember (márpedig én pl pont nem) akkor arra fognak koncentrálni amihez értenek is.
Ellenben Elon Musk-al, mert azt még az időutazásban is támogatnám :P
3.
3.
Terror a Terráriumban: résztvevők Spinks a Póni és Google Maci.
2.
2.
Chrysh
#1: Ez hiszti, viszont alapjáraton a Google példátlanul sz*rik arra, hogy legalább az indie-ket behúzza Stadiára.

Ha a Googlenek lenne egy marék molylepkényi esze, akkor ezt a nyilvánosság bevonása nélkül megtárgyalhatta volna ezt a problémát.

De nézd meg, hogy Google-ék mennyi impotens projektet és szoftvert zártak le. Ha jól tudom 200+-nál járnak eddig. Elég nehéz elhinni, hogy ennyi hiba után még mindig képesek bénázni a Stadiaval, és ilyen balf*szul viselkedni.
1.
1.
godach
Hiszti.
Mármint a cikket elolvasva, teljesen érthető mint magánember a kiakadása, de akkor is csak hiszti. Nem tud mihez nyúlni, így fenyegetőzik olyan dologgal, ami már-már visszaélésnek minősül.
Ennyi erővel mi is elmehetnénk máshová blogolni, hozzászólásokat írni mert a kis mimóza lelkünk meg lett bántva, hogy a moderátorok és a staff, le se szarja mit csinálunk itt. Komolyan mondom (teljesen véletlen) egy éve figyelem kb és a legnagyobb interakció a staff és olvasók között, amikor jelzik hogy valami el van írva a cikkbe és az író visszaír, hogy javítva/köszönöm.
Semmi egyéb, ami mindent megmagyaráz, hogy nagyjából mennyibe nézik az usereket. (kivétel Yanez)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...