Úton a The Great Ace Attorney Chronicles?

  • Írta: szlav
  • 2021. február 14.
  • Pletyka
Link másolása
A Capcom tavaly év végi nagy szivárgásai nyomán hallhattunk először a The Great Ace Attorney Chronicles létezéséről, most pedig újabb jel utal arra, hogy az eredetileg 3DS-re kiadott játékok más platformokra is ellátogathatnak.

Hivatalos bejelentés egyelőre ugyan nem történt, de már szinte biztosak lehetünk abban, hogy újabb platformokra látogat el a 2015-ben, illetve 2017-ben Nintendo 3DS-re kiadott The Great Ace Attorney és The Great Ace Attorney 2. Akinek volt már dolga Phoenix Wright népszerű ügyvédsztorijaival, annak különösen érdemes szemmel tartania ezeket a spin-offokat, hiszen a két játék anno csakis Japánban jelent meg hivatalosan.

Ahogy azt a bevezetőben említettük, a Capcom nagy adatvédelmi fiaskója kapcsán már hallhattunk pletykákat a két játékot felölelő The Great Ace Attorney Chroniclesről, most azonban újabb forrás erősítette meg a csomag érkezését. Ezúttal Tajvan korhatár-besorolással foglalkozó szervei (via Gematsu) kotyogták ki a bejelentésre váró infókat, miszerint a pakk PC-re, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre érkezik hamarosan. Reménykedjünk, hogy nyugatra is ellátogat a játékpáros!

Ugyanitt egyébként feltűnt a Tales from the Borderlands eddig be nem jelentett Switch-verziója is, a Genshin Impact PlayStation 5-ös változata (egyelőre csak a játék PS4-es portja futtatható az újgenerációs konzolon), illetve a Sercet Neighbor és a SnowRunner Nintendo Switchre készített átiratai is. Ha tehát nem puszta elírásokról van szó, akkor jó néhány remek játék ünnepelhet idén megkésett premiert a Nintendo hibridkonzolján.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...