Átlépte a kétmilliós eladást a Valheim

Alig pár héttel az Early Access-megjelenés után, már most hatalmas sikert tudhat maga mögött az Iron Gate első játéka, a Valheim, ami a napokban elérte a kétmillió eladott kópiát, valamint ismét megdöntötte a saját egyidejű játékosszámcsúcsát.

Mint derült égből a villámcsapás érkezett az elmúlt hetek slágerjátéka, a Valheim, ami a hibái ellenére is elképesztően felkapott lett a Steamen. A siker pedig egyre csak erősödik, méghozzá olyannyira, hogy kevesebb, mint hat napra volt szüksége a játéknak, hogy ráduplázzon a saját teljesítményére.

Ugyanis múlt hét szerdán már egymilliónyi eladott példánnyal büszkélkedhetett a játék, amit alig egy hét leforgása alatt megkétszerezett a skandináv Bear Grylls-szimulátor. Ez azonban nem az egyetlen mérföldkő, amit elért a napokban a Valheim, hiszen a legutóbbi egyidejű játékosszámcsúcs 160 ezerről - a cikk írásakor - közel 393 ezerre ugrott, és ezzel a Steam negyedik legjátszottabb címe díját zsebelte be az Iron Gate alkotása.

A Valheim egyelőre csak PC-s korai hozzáférésben elérhető, de a fenti számok ismeretében meglepő lenne, ha a fejlesztők nem gondolkoznának egyre erősebben egy jövőbeli konzolos port elkészítésében.

1 komment - szólj hozzá!