Bőségesnek ígérkezik az Outriders demója

  • Írta: gorien
  • 2021. február 19.
  • Korai verzió
Link másolása
Ugyan az Outriders végül nem tartotta a februári megjelenést, a fejlesztők egy ingyenes demóval kárpótolnak minket, amit alaposan megpakoltak tartalommal. Összefoglalták, mire is számíthatunk a jövő héten megjelenő próbaverziótól.

Amikor a People Can Fly bejelentette, hogy mégsem tudják tartani az Outriders februári megjelenését, megígérték, hogy kárpótlásul kapunk egy ingyenes demót. A fejlesztők most egy hosszas tweetfüzérben ecsetelték, hogy mire számíthatunk, és ez alapján bőven lesz módunk Enoch felfedezésére. A demó az Outriders összes platformján elérhető lesz, leszámítva a Stadiát.

Ez a próbaverzió (a fejlesztők külön felhívják a figyelmet, hogy nem bétáról beszélünk) tartalmazni fogja mind a négy játékbéli kasztot, a prológust és az első fejezetet, egészen a Gauss elleni harcig, ami után számos mellékküldetés is megnyílik előttünk. Felszerelésekből és fegyverekből így csak többnyire az alacsonyabb szintűekhez férhetünk hozzá, de minden teljesítményünket továbbvihetjük a teljes játékba – ezért valamennyire limitálják is, hogy mennyi cucchoz jutunk, nehogy túl erősekké váljunk áprilisra.

A játékra ugyanis nincs időkorlát, február 25-től kezdve bátran nyomhatjuk április 1-ig, az Outriders tervezett megjelenéséig. A demó ingyenesen beszerezhető lesz Xbox One-on és Series X/S-en, PlayStation 4-en és 5-ön, valamint PC-n, ahol a Steamen és NVIDIA GeForce Now-n keresztül is hozzáférhetünk. A konzolokon 22 GB-ot, PC-n 24 GB-ot nyom majd.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...