Nem fejleszt több saját játékot a Sony Japan Studio

  • Írta: fojesz
  • 2021. február 25.
  • Gyászhír
Link másolása
Lapértesülések szerint felhagy a saját játékok fejlesztésével a Sony legrégebbi stúdiója, a Japan Studio: a fejlesztőket szinte mind szélnek eresztették, az Astro Bot-sorozatért felelős Asobi Team pedig önálló csapatként folytatja.

A VGC értesülései szerint lényegében felhagy a játékfejlesztéssel a Sony legrégebbi saját alapítású fejlesztőstúdiója, a Japan Studio: úgy tudni, a cég csak az üzlettel és a lokalizációval foglalkozó részleget tartja meg, a fejlesztők többségét szélnek eresztette, míg az Astro Bot-sorozatért felelős Asobi Team önálló csapatként folytatja - ez utóbbi meg tud majd menteni néhány munkatársat, ha minden igaz. A VGC szerint nem egyértelmű, de úgy tűnik, az External Development Department folytathatja a munkát: ez a csapat segített be más PlayStation-exkluzívoknál, például a Demon's Souls remake-jénél is.

Noha a Sony vezetősége az utóbbi hónapokban több alkalommal is leszögezte, hogy elkötelezett az összes stúdiója és a japán játékfejlesztés mellett, a hírek szerint a Japan Studio sorsa nagyjából egy éve dőlt el - azt követően, hogy a fejlesztőbrigád élére az asobis Nicolas Doucet került, miután Allan Becker hosszú idő után elhagyta a fedélzetet. Szintén ennek az előszele volt, hogy az elmúlt időben számos kulcsember távozott a csapattól, köztük a Gravity Rush direktora, Keiichiro Toyama, vagy a Bloodborne producerei, Teruyuki Toriyama és Masaaki Yamagiwa.

A VGC forrásai szerint a Sony nem tartotta elég profitábilisnak a Japan Studiót: a fejlesztő célja az volt, hogy elsősorban a japán piacra lőjön a játékaival, amelyek azután világsikerré nőhetik ki magukat, azonban nem jöttek az átütő eredmények. Mások szerint a cég amerikai részlege egyre erősebbé válik házon belül (2016 óta már a főhadiszállásuk is itt működik), ami az USA-n kívüli régiókban leépítésekhez és átszervezésekhez vezetett.

A Sony Japan Studiót egyébként 1993-ban alapította a Sony, és olyan játékokat köszönhetünk neki, mint az Ape Escape, a Patapon, a LocoRoco, a Gravity Rush vagy a Knack.

4.
4.
Heldengeist
Hiba volt a PS részleget kaliforniába vinni. Ahogy telnek az évek, egyre inkább úgy érzem, meghalni mentek oda.
3.
3.
nemfontos
Ja és mindeközben a Naughty Dog -ot meg tömik pénzzel, pedig egy két játékuk van, és annak a remaster verziói, esetleg - mint most lesz - a remaster remaster verzió.

2.
2.
nemfontos
Ha így folytatják akkor ms szintre zuhanhatnak, és utána már nem fog érdekelni a playstation vonal (sem).
Szomorú. Úgy tűnik a magamfajta játékosok kora lassan véget ér. Nem lesz már olyan tartalom amiért hajlandó lennék pénzt adni.
1.
1.
Hát elég szánalmas a Sony, ilyen stúdiót veszni hagyni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...