Megduplázzák a GeForce Now havidíját

  • Írta: fojesz
  • 2021. március 18.
  • Hír
Link másolása
Véget ért a beetetési időszak az NVIDIA-nál, a cég kivezeti a Founders előfizetési szintet, és bevezeti az azonos előnyökkel járó, de kétszer annyiba kerülő Priority-tagságot. A jelenlegi előfizetőkre természetesen nem vonatkozik az emelés.

Az NVIDIA a GeForce Now-val képviselteti magát a cloud gaming-szolgáltatók között, azzal a különbséggel, hogy játékot semmilyen konstrukcióban nem árul, hanem afféle szerverkölcsönzőként biztosítja, hogy erősebb hardver nélkül is játszhassuk a már meglévő (és persze támogatott) játékainkat.

Noha létezik ingyenes változata is a szolgáltatásnak, ez egy órára korlátozza a játékidőt alkalmanként, a hosszabb, alkalmanként hatórányi játékért, "az elsőbbségi hozzáférésért" és az RTX-funkciókért már fizetnünk kell. Ezen a ponton variál most az NVIDIA: az eddig havi 5 dollárért kínált Founders-előfizetés megszűnik, jön helyette viszont a Priority-tagság, ami bár funkcionalitásban semmi változást nem hoz, 10 dollárba fáj majd havonta, és 100 dollárba évente.

Az üzenet világos: a Founders-szint azoknak szólt, akik már a szolgáltatás első évében bizalmat szavaztak az NVIDIA-nak, ők tulajdonképpen kedvezményes áron férhettek hozzá a rendszerhez. Róluk egyébként sem fog megfeledkezni a cég: a jelenlegi Founders-előfizetők (ők durván 10 millióan vannak állítólag) változatlan áron használhatják a GeForce Now-t, és nem is fog emelkedni a havidíjuk, amíg aktív tagok maradnak.

Az NVIDIA egyébként azt is megígérte a játékosoknak, hogy a szolgáltatás második évében még több támogatott játékkal (köztük több friss megjelenéssel) bővül a szolgáltatásuk, és az adatközpontjaik számát is növelik a jobb teljesítmény érdekében.

12.
12.
hedzsooo
#9: Erdekes, nekem anno a FREE-verzioval sem volt problemam.

Azert is fizettem ra elo aztan, hogy lassam, a teljes/fizetos verzioja tenyleg szinten tudja-e tartani a beigert teljesitmenyt. Nalam a Witcher 3 a fizetos verzioval full grafikan szepen pendult Full HD-ben, fix 60FPS-el...
Az egyetlen minusz, hogy modokat nem lehet hasznalni, igy jonehany open-world RPG-t inkabb jatszok a szokasos modon, cloud gaming nelkul tovabbra is. :)
11.
11.
hedzsooo
#10: Lehet tudnal rola meselni de en abban nem vagyok jartas, szoval passz a reszemrol. :-)
10.
10.
Ooorky
#8: Ez történik akkor ha apa és anya testvérek.
9.
9.
ayreon
Eddig nem igazán érdekelt, de a cikk hatására gondoltam kipróbálom, persze FREE-vel... Steam-el és a Witcher 3-al próbáltam, és elég kiábrándító volt.

- csak 1024*768-ban futtott (1440p-s a monitorom), az is úgy, hogy fekete csíkok minden oldalon
- és szaggotott mint a d.sznó (az internet kapcsolatot tökéletesnek mondta)

Nem állítgattam semmit (a felbontással való játszás kivételével), szóval lehet az én hibám, de ez így első benyomásnak nagyon sovány volt.
Én itthon szoktam játszani, szóval az "everywhere" nem igazán hoz lázba, az csillagászati VGA árakat ezzel leküzdeni nem lehet, az azért látszik...
8.
8.
hedzsooo
"Véget ért a beetetési időszak az NVIDIA-nál" Jujj...XD

Hat igen, kemeny 10 dollar/ho nagy osszeg annak akinek van mar 1 rakas jateka Steamen, Epicen es szeretne veluk barhol/barmilyen eszkozon jatszani ahol van korrket net.

Inkabb a Google Stadiara kell elofizetni biztosan annak akinek pl. nincsen eleg eros vasa a jatekokhoz, ott legalabb meg is tudod venni kulon az osszes jatekot is ismet, ott tenyleg nincsen aztan semmilyen "beetetes", csak a kokemeny valosag! :D
7.
7.
Én már asszem januárban felmondtam. Első naptól founder voltam, de éves szinten 3-4 alkalomnál többet nem használtam. Mondjuk ettől még maradhatott volna, de amikor a CP2077 start időkben rá akartam nézni úgy álltam a sorban, hogy amire sorra kerültem azt sem tudtam, hogy mire vártam. Na aztán elindult a CP, kb 640x480 30 fps stream meg RTX ON, úgyhogy fél percen belül kiléptem és egy hónappal később rájöttem, hogy ezért én nem akarok fizetni és eddig is feleslegesen tettem. Nekem úgy lesz talán jó ez a szolgáltatás, ha dupla áron is, de előfizetek egy hónapra, amikor elutazok és használnám. De ha akkor is sorok lesznek, akkor inkább viszek Nintendót, aztán akkor várakozzon az, aki szerint az gaming.
6.
6.
JohnSpartan
Valamelyik ilyen cloud gameing szolgáltatónál nincs fent a total war összes? Gforce now-t és google stadiat nèztem most de nem tudom milyenek vannak még ha van más eggyàltalàn...
5.
5.
Mortis
#3: én 2.4 GHz-en is elégedett voltam. persze szombat délelőtt élvezhetetlen, mert mindenki akkor csatlakozik fel, de általában amúgy is unortodox időkben szokott időm lenni játszani
4.
4.
murek
#3: Erre a shadow az egyetlen megoldás (mivel full windowst kapsz és azt raksz fel amit akarsz, én például azon 3d-zek). Sajnos előfizetni nehézkes rá. 2021 szeptember-novembernél tart a várólista. A droprate az 2,4-es wifin elő is fog fordulni, érdemes kábellel vagy minimum AC-s wifin ezekkel próbálkozni. Még mindig olcsóbb fejleszteni a netet mint egy komplett pc-t cserélni.
3.
3.
patka21991
Jó ez a fejlesztés, de nekem az volt vele a gondom, hogy vagy nem volt benne az a játék amivel játszottam volna, vagy az, hogy benne volt, de nem az adott áruház által volt meg (pl. Steamen volt meg, de csak akkor játszhattál vele, ha Epices volt, vagy fordítva).
A másik gondom meg az volt, h gyakran droppolt a felbontás. Csak 2,4 Ghz-s wifi kapcsolattal használtam (máshogy sajnos nem tudtam), de pl. a Stadia ilyet nem csinált az 1 hónapos próba időszak alatt.
2.
2.
XuChi
#1: Ilyen Hardver árak mellett simán megér évi 30K-t. Egy VGA árából 10 évig van “vasad” amin játszhatsz. Már csak az lenne a királyság ha tényleg minden játék menne vele rendesen.
1.
1.
Mortis
a bevezetés utolsó mondatáig forrt a vérem, de utána megnyugodtam. simán megérte/megéri a havi 2000 forintot, talán 4000 is megérne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...