Távozott az Assassin's Creed narratív igazgatója

  • Írta: szlav
  • 2021. március 27.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Elhagyta a Ubisoftot az Assassin's Creed-játékok írói csapatának egyik első számú embere, Darby McDevitt. Az úriember több mint egy évtizeden át dolgozott a montreali stúdióban a széria számos epizódján.

Darby McDevitt olyan Assassin's Creed-mellékágakkal kezdte a pályafutását a Ubisoftnál, mint a Bloodlines, a Discovery vagy a Lost Legacy, később azonban olyan nagyobb címek vezető írjóvá vált, mint az Assassin's Creed: Revelations, a Black Flag vagy a Unity. Az úriember az Assassin's Creed: Valhalla forgatókönyvéből is alaposan kivette a részét, hiszen ő volt a legújabb epizód narratív igazgatója.

Igen szomorú hír tehát, miszerint McDevitt maga mögött hagyja a Ubisoft stúdióját, hogy valahol máshol új fába vághassa a fejszéjét. A távozását az író egyébként Twitteren közölte a nyilvánosság előtt, ahol természetesen köszönetet mondott a Ubisoft Montréal nagyszerű csapatának, illetve a játékosoknak, akik támogatták a csapat munkáját az évek során. A búcsúüzenet viszonylag szűkszavúra sikeredett, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy McDevitt hol folytatja majd a pályafutását.

6.
6.
KaktuszPingvin
#5: Ahogy mondod. Itt fentebb vannak gondok. Hiába ment el ő és jön majd helyette egy másik író, ő is csak azt teheti majd, amit fent megengednek. Ez nem fog változást hozni. Nekem sem tetszik ahova halad a sorozat. Az Originst még végigvittem, az odyssey és a valhalla viszont abba maradt nálam kb 60 óra után. És nyilván nem az író akarta 100 óráig elhúzni a sztorit, szóval nehogy már azokat az embereket hibáztassuk meg dobálózzunk olyan szövegekkel hogy "nem kár érte", mikor ő nem is volt a probléma része.
5.
5.
#4: Hát nem feltétlenül, mivel az ő munkájukat is megpecsételi, ha föntről mondják, hogy a másik irányba menjen a sztori. Hiába van neki már előre felépítve az egész a fejében, ha a góré megmondja neki, hogy egy 30 perces jól kigondolt kaland legyen inkább 4 órás, meg lehessen valamit gyűjteni közben, de ez legyen akkor már benne a lore-ban is. Szerintem is hatalmas ökör módjára bánnak ezzel a sorozattal, de nem hiszem, hogy ez a faszi volt a felelős.
2.
2.
Talán az Origins, a másik és a Valhalla után újabb formulaváltás következik be a szériában? Vagy talán pont nem?
1.
1.
hedzsooo
Jo eg, jo eg! Mi tortent? Ja, tokmindegy, ez nem a C2077 alkotoi taboratol bucsozott, ugyhogy nem erdekes.

Pedig igazabol sokkal erdekesebb, tekintettel az eddigi palyafutasara. Remeljuk jo helyen folytatja majd aztan!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...