Újabb előzetesen a Black Widow

  • Írta: gorien
  • 2021. április 4.
  • Cooltúra
Link másolása
Nem fut többé a múltja elől – jelenti ki Fekete Özvegy a szólófilmjének új előzetesében, és ezzel együtt a premier elől sem menekül többé. A mozikba és Disney+-ra nyáron egyszerre érkező szuperhősfilmből új jeleneteket láthatunk.

Több mint egy évvel ezelőtt már kapott egy „utolsó” előzetest a Black Widow, de az élet és a koronavírus közbeszólt. A Disney azonban hiába tologatta a premiert korábban, végül beadta a derekát: amint az a múlt héten kiderült, a Fekete Özvegy szólófilmje megállapodott egy július 9-i dátumon, amikor a mozikon kívül (már ahol ugye nyitva vannak) a Disney+ szolgáltatásában is elérhetővé válik extra 30 dollár fejében.

Ehhez a premierhez kaptunk most friss előzetest, amelyben az eddig látott jelenetek mellé jobban megnézhetjük magunknak a film főgonoszát adó Taskmastert, valamint Natasha gyermekkorába is bepillanthatunk. Azon túl jut a kötelező akciósnittekből is néhány, és ha ne adj Isten elfelejtettük volna, kiről is szól a film, a korábbi Bosszúállók-filmekből is kapunk egy válogatást – kötelezően kiegészítve a szuperhőscsapat zenei témájának új feldolgozásával.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...