Új információk a Resident Evil: Village-ről

Az éjjel menetrend szerint megtartották a Resident Evil Showcase-t, amelynek főszereplője a májusban érkező Village volt. Az új előzetes árnyalja a történetet, bejelentettek egy visszatérő játékmódot, és az ígért második demóról is szó esett.

Habár az elmúlt napok sem teltek új Resident Evil: Village-infók nélkül (kaptunk például képeket, és a craftolásról is szó esett), ezek csak előkészítették a terepet az éjjel tartott Resident Evil Showcase-nek. Noha nem ez volt az egyetlen attrakció, mégiscsak a Village tette ki a műsoridő jelentős részét: bemutatkozott például egy újabb előzetes, amely nem oszlatja el a rejtélyeket, sőt inkább előáll néhány újabbal.

Ami kevésbé rejtélyes, hogy a Capcom bejelentette: egy régi, közkedvelt játékmód tér vissza újból a Village-ben, méghozzá a Mercenaries. A széria friss epizódjaihoz hasonlóan ez is belsőnézetessé válik, de változatlanul időre kell irtanunk benne a hullámokban érkező szörnyeket. A körök között a Duke-ot is meglátogathatjuk, hogy újabb felszereléseket vagy fejlesztéseket vásároljunk magunknak.

És persze a korábban belengetett demóról sem feledkeztek el, igaz, a hozzáférést egy kicsit megbolondították. A Maidennel ellentétben ez nem PlayStation 5-exkluzív lesz: játszhatunk majd vele PC-n, Stadián, Xbox One-on és Series X/S-en, valamint PlayStation 4-en és 5-ön – a playstationösök azonban korai hozzáférést kapnak.

Az új demóban egy óra áll rendelkezésünkre arra, hogy kedvünkre csatangoljunk akár a Village falujában, akár a közeli kastélyban, de ezt adott időszakokban tehetjük csak meg:

  • A playstationösök a minden platformra kiterjedő megjelenést megelőzően két, nyolcórás időintervallum alatt játszhatnak vele: magyar idő szerint április 18-án 19 órától, valamint április 25-én 19 órától. Az első alatt a falut, a második alatt a kastélyt fedezhetik fel.
  • Később aztán az összes bejelentett platformon elérhetővé válik 24 óra erejéig: magyar idő szerint május 2. és május 3. között, hajnali 2 órás kezdéssel.


A Resident Evil: Village május 7-én jelenik meg.

5 komment - szólj hozzá!