Látványos számok a CD Projekt RED-nél

  • Írta: fojesz
  • 2021. április 18.
  • Biznisz
Link másolása
Hiába rajtolt katasztrofálisan a Cyberpunk 2077, az már az előzetesen kiadott eladási adatok alapján is sejthető volt, hogy üzleti értelemben nem tépázta meg látványosan a CD Projekt RED-et a fiaskó.

Az egyik legerősebb évét zárta tavaly a CD Projekt RED, nem kis mértékben a Cyberpunk 2077 üzleti sikerének hála. Noha a lengyel fejlesztőcég üzleti jelentése csak április 22-én fut be, a csapat már most közzétette az előzetes (egyelőre nem auditált) számokat, amelyek igen látványosak.

Eszerint a CD Projekt RED 562,5 millió dollárnak megfelelő zloty bevétellel zárta a tavalyi évet, míg a nettó nyeresége 303,5 millió dollár volt - összehasonlításképpen 2019-ben ennek a forgalomnak a durván negyedét sikerült összehozniuk, míg a profitjuk a fenti összeg 15 százalékára rúgott.

A Cyberpunk 2077 a legutóbbi infók alapján 13 millió példányban talált gazdára, sejthető volt tehát, hogy üzleti értelemben nem tett be látványosan a fejlesztőknek a játék botrányos rajtja - legalábbis egyelőre. Nagy kérdés, hogy mit hoz nekik a 2021-es év, elvégre a szerepjátékot azóta is folyamatosan javítgatják, miközben a PlayStation Store-ban továbbra sem kapható a cím.

17.
17.
Fata Morgana
kel is az a lovetta az ügyvédekre, és a perköltségekre örülhetnek ha marad belőle valamennyi.
13.
13.
#12: A decemberi 13 milla óta nem mondtak semmit.
12.
12.
crytek
Kiváncsi lennék az eladási számokra xbox vs ps4 vs steam vs gog vs epic szarja hogy hol mennyi fogyott
11.
11.
Mondi21
#10: Szia. Series S en tolom. Vannak hibák, de bőven játszható. 40 óra alatt kétszer fordult elő hogy töltés közben lefagyott. Néha eltünnek tereptárgyak, emberek. Ettől függetlenül én szerintem élvezhető.
10.
10.
Kovbaj
Sziasztok olyan kérdésem lenne, hogy Xbox Series X van, és hogy valaki tudna mondani valamit hogy milyen állapotban fut rajta a Cyberpunk 2077? Vannak buggok? Crashel mint PS5? Grafikailag válalható. Gondolkodtam rajta, hogy megvegyem, csak a rossz hírek miatt kihagytam ez idáig. Köszönöm előre is az értelmes válaszokat.
9.
9.
Robilluma
Én PS4 Prón játszottam és gamebreaking buggal nem találkoztam. Sem olyannal ami bármelyik mellékküldit megakasztaná. Simán ki is tudtam platinázni, az összes végkimenetelt kijátszottam.
Ami zavart (a játék minőségében, nem pedig magában a játékmenetben; az egy más tészta): 3-4 óra után 'kötelező' crash, az épületek és reklámok textúráinak pixelessége, az npc-k karakterének 5-10 méteres távolságban történő betöltődése, képernyőre ragadt lootjellemzők még cinematic részek alatt is.
Btw ezek ellenére is kb 230 órám lett a játékban és imádtam, még a CP2077 lexikonban megjelölt, eldugott loothelyszínek nagyját is megkerestem térképkockánként :D:D. Annak ellenére h volt hiányérzetem is bőven (skillfák nagyon gyengék, az implantoktól meg sokkal de sokkal többet vártam -arc, bőr, kezek, karok, lábak, ötletekben a lehetőségek tárháza lett volna, erre....-, nem éreztem h 'élne' a város, a Kerry Eurodyne küldisorozat vége az pedig all time legeslegundorítóbb játékfejlesztői húzás evör, stb). Rengeteg kihagyott ziccer volt a játékban szvsz.
Kb év vége felé fogom ismét elindítani (női karakterrel, hogy Judy-val is össze tudjak majd barátkozni :)))) ), addigra kijön remélhetőleg a DLC és a javítások is nagyjából meg lesznek. Jó lenne akkor már PS5ön tolni.
Remélem sok braindance-t fognak beletenni. Imádtam mindet.
6.
6.
delphijos
#4: Érdekes hogy akinek írtam értette... merthogy baromira nem erre vonatkozott a komment. De ne zavarjon.
5.
5.
#3: Csak a valóságban a valódi playerek teljesen más problémákra panaszkodnak, mint a netes konfekciószöveg. PC-n az első naptól úgy éltem meg a játékot, hogy kiesik a szemem, 60 fps és emellé a bugok. Tehát nekem nem úgy kezdődött, hogy ronda, kockás és képregényben meséli el a jeleneteket (15 fps), mint PS-en, hanem teljesen jól csiszoltan, mint egy CoD. Emellett engem ilyenek zavarnak, mint felületek alá spawnoló loot. Egyszer már a Witcher 3-ban javítva lett két-három hét alatt. A CP2077 december 10-én jelent meg 2020-ban? Ehhez képest most 2021.04.18 van és ott a loot a felület alatt. Haverom ugyan úgy nem tud térképen légvonalvan ugrálva átközlekedni a várost körbevevő szeméthegyeken, mint első nap, mert állandóan úgy érkezik abban a környezetben, hogy vagy elrepül a picsába, vagy csak akkorát repül, mint ha elütötte volna egy autó, utána meg persze leesik. Ezek a legelején még elfogadhatóak voltak a grafikai minőséghez és tartalomhoz képest. De most 4 egész hónappal később elég trének tartom, hogy csak a PS4 Pro profitált a patchekből szigorúan visszavett grafikával és emellett az xbox gépek szinte semmit nem kaptak, miközben a PC verzió csak gyorsul és gyorsul, de a loot még mindig néha az asztal alatt van. Ez nem kell, hogy összefüggjön azzal, hogy neked mi a furcsa abban, amit én mondok, de a játékosok mindig másról beszélnek, mint a kívülállók.
4.
4.
hedzsooo
#3: Mi abban a fura, hogy ismet ki akarja majd jatszani, meseljel meg... :-)
3.
3.
delphijos
#2: Azért nekem kicsit fura tőled ezt olvasni, hiszen folyamatosan azt kommentelted a panaszkodóknak hogy PC-n g*ci jó a játék, semmi zavaró bug.... és csak a hülye ps-esek sírnak....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...