Szép számokat produkál a The Witcher-trilógia

  • Írta: Baloo
  • 2021. április 25.
  • Biznisz
Link másolása
A CD Projekt RED 2020-ra vonatkozó üzleti jelentéséből derült ki, hogy a Cyberpunk 2077 mellett Geraltnak sem kell szégyenkeznie az eladásokat illetően, hiszen csak a The Witcher 3-ból már több mint 30 millió példányt értékesítettek.

Múlt héten nyilvánosságra került, hogy a megjelenés körüli fiaskó ellenére is látványos számokat produkált a CD Projektnek a Cyberpunk 2077, és nemrég az is kiderült, hogy nincs ez másként a lengyelek másik gyermekével sem, a The Witcher-trilógiával sem.

A The Witcher 3: Wild Hunt eladásai például már bőven átlépték a 30 milliós álomhatárt, de a komplett trilógia szintén remekül fogy, hiszen a széria eladásai már az 50 millió eladott kópiát is meghaladták. Geralt kalandjai tehát még mindig népszerűek, amin a harmadik részhez érkező next-gen update valószínűleg csak tovább javít majd.

14.
14.
Heldengeist
#2: Az első rész nem tudom PC only-e, de a másodikat X360-on pörgettem ki.

Egyébként egyszerű játékok, mint a faék (nem rossz értelemben).
10.
10.
frankdelgado
#2: Én is pc-n nyomtam az elsőt. Lehet, h neked bonyolult volt, én örültem, h ilyen low rpg mivel nem vagyok odáig ezért stílusért, meg a fantasy játékokért sem. Ebben pont annyi bogarászás volt, amennyit még megbírt a gyomrom. A PC master race meg azért jött létre, mert nagy az isten állatkertje.
9.
9.
Nothing
#4: Nem vagyok közgazdász, de szerintem pont azért adták ki félkészen, hogy ne bukjanak rajta. Paradox módon, ha lelkiismeretesen fejlesztik még pár hónapig, nagyobb lett volna a késés miatti veszteség (minden egyes halasztott megjelenési dátum egy-egy szeg a részvénykoporsóba + esetleg lemaradnak a karácsonyi rohamról), mint a sok negatív értékelés, visszavitt játék meg PS store-os befagyasztás miatt.
Üzlet.
7.
7.
pityke0211
6.
6.
Onion
Cyberpunk 2077 hulladék foss játék lett. De viszont örülök Witcher játékból, sok év elteltével is van rá igény.
5.
5.
Neo1989
#2: Én most nyúzom a Horizon Zero Dawn-t PC-n. De amúgy behúztam PS4-re is.
Fura érzés ez, egy 1 Milliós gépen játszani miközben konzolok veszik körbe a szobád.
Egészen bizarr és groteszk ez nekem.
4.
4.
Neo1989
Kár hogy a Cyberpunk-ra ez már nem mondható el. Amennyit nyert a RED a Witcher-el annyit bukott a Cyberpunk-al.
3.
3.
Nothing
#2: Ha PC-n és konzolon is játszok, akkor mi vagyok? Master paraszt? XD
2.
2.
Ooorky
#1: Első két rész PC only.

Konkrétan az első rész miatt született meg anno a PC Master Race, mivel annyira túlkomplikált, hogy túlterheli egy konzolparaszt agyát a kezelése.
1.
1.
hedzsooo
Erdekes, foleg ugy hogy a Witcher trilogia elso 2 resze mar volt nehanyszor ingyenesen beszerezheto is, de hat jo jatekok, na + gondolom portoltak mar mindenre is. :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...