Átlépték az 5 milliót a Nioh-széria eladásai

  • Írta: Baloo
  • 2021. április 29.
  • Biznisz
Link másolása
Jelentős mérföldkőhöz érkeztek a Team Ninja alkotásai, hiszen míg a Nioh 2-ből egy év alatt több mint kétmillió példány talált gazdára, addig a teljes széria eladásai nemrég átlépték az ötmilliós álomhatárt.

Nem panaszkodhatnak az elmúlt időben a soulslike-műfaj rajongói, hiszen alaposan el vannak látva a zsáner stílusjegyeiben fogant játékokkal, azonban a Nioh-szériának még ilyen nehezített körülménynek mellett is sikerült kitűnnie a tömegből.

A kritikusok és a játékosok szintén elégedettek voltak a Nioh-franchise debütálásával - amit az érdeklődők a nemrég megjelent Nioh Collectionnel pótolhattak -, aminek a második részére már kétmillióan, az egész szériát nézve pedig már több mint ötmillióan neveztek be.

Habár egyelőre nincs tervben a Nioh 3, meglepődnénk, ha ezek a remek számok nem győznék meg mind a fejlesztőstúdiót,  mind a kiadót, hogy minél gyorsabban térjenek vissza a feudális Japán mondavilágához.

7.
7.
A Fénybenjáró
#6: Köszi, ez kedves tőled!
6.
6.
DragonBleacPiece
#4: nem gondol senki semmit, és ügyes vagy nagyon hogy a sekirót végigvitted, nagyon nehéz játék (most ez az ,,ügyes vagy" hülyén hangzik így leírva ,de nem tudom megfogalmazni máshogy). a dark soulsban és a niohban sokféleképpen lehet győzedelmeskedni, a sekiróban van egy kötelező út ahogyan játszanod kell, szóval szerintem te ha azt végigvitted semmi sem állíthat meg már a többi játékban
5.
5.
momant
pont a nehézséget szerettem benne.a harcokban minden apróságra, ütemre, hangra, stratégiára figyelni kell, de ha kiismeri az ember egy a figyelmet teljesen lekötõ élvezetes szórakozássá válik. amin elején téped a hajad késõbb kajánul kuncogva lépkedsz tovább.
4.
4.
A Fénybenjáró
Nekem nagyon bejön a Dark souls világa és a Nioh-é is. Azonban kár szépíteni, de balfhasz vagyok hozzájuk. :( Próbáltam sokszor végigvinni őket, de elfogyott a türelmem és inkább megnéztem Youtube-on a végigjátszást. Igen, tudom mit gondoltok. A Sekiro volt az egyetlen hasonló játék, amit végig tudtam vinni (nagy nehézségek árán).
3.
3.
Slik
szerintem a nehezseg miatt megy el sok ember kedve a jatektol
sok kommentet olvastam ahol meg egy probat sem adtak neki mert rengeteg idot es turelmet igenyel
en a bloodborneal kezdtem es az elso 5 ora folyamatos halalizas utan majdnem eladtam a jatekot es alltam volna a sorba en is de valahogy ravettem magam es meg 10-20 orat beleoltem a farmolasba hatha sikerul tullepnem az elso palyaszakaszon... na onnantol viszont nem volt megallas es a mai napig a kedvenc jatekaim egyike a tobbi soul jatekkal egyutt... szoval hiaba nem adnak el belole annyit szerintem ezek a jatekok 100x tobbet ernek mint a 65. assassins creed vagy a 39. cod
2.
2.
Heldengeist
Elsőre szép számok, de sajnos ami igazán látszik belőlük, hogy miért van olyan kevés hasonló az AAA kiadóktól. 5 millió két epizódból összesen három és fél év alatt, miközben az 'Assassin's Duty' adott évi részéből egy kifejezetten rossz évben megy el háromszor ennyi teljes áron. És erre még rájönnek a mikrotranzakciós/lootbox bevételek.

A Black Ops Cold War-ból például 1 bő hónap alatt ment el 5.7 millió darab
https://screenrant.com/cod-black-ops-cold-war-record-sales-numbers/

És ez igaz a DS-re is. Valamikor olvastam, hogy a komplett szériából 15 év alatt ment el kb. annyi, mint a Fallout 4-ből egymagában 2 vagy 3 év alatt.
1.
1.
nemfontos
Remek játék. A dark souls -al való összevetés inkább annak köszönhető, hogy szinte műfajteremtőként tekintenek a souls játékokra (pedig nem az... de sikerre vitte ezt a fajta megközelítést) és a halál/újraéledés megvalósításában úgy működik a nioh is. Viszont ezzel minden hasonlóságnak vége is. A nioh úgy viszonyul a ds -hez, mint a doom az fps műfajhoz.
A harc rettentően addiktív. 100 -adik alkalommal is izgalmas, és szórakoztató nekifutni egy egy kihívásnak. Irgalmatlan időt elvitt az életemből, és a második részt még meg sem vettem....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...