E3 2021: A Konami is kihagyja az idei E3-at

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 1.
  • Rendezvény
Link másolása
Egyre nagyobb divat lesz a cégek között, hogy kihagyják az aktuális E3-at, és ez alól most már a Konami sem kivétel, ami nemrég jelentette, hogy szintén nem vesz részt a júniusban megrendezésre kerülő eseményen.

Habár eredetileg úgy volt beharangozva, hogy több nagy név mellett a Konami is ott lesz az idei E3-on, a cég legújabb Twitter-posztjából az derült ki, hogy mégsem vesznek részt a digitális  rendezvényen.

A rövid közleményből szintén kiderült, hogy a kiadónál több nagyobb projekten is dolgoznak jelenleg, de egyelőre nem állnak még készen arra, hogy megvillantsák ezeket a címeket júniusban. Ettől függetlenül azt is hozzátették, hogy terveznek még bejelentéseket a következő hónapokra, de pontos időpontot nem tudott ezzel kapcsolatban megjelölni a cég.

2.
2.
crytek
#1: Nem nagyon a nevekből él minden szarban feltűnik már valami silen hilles cucc..
A képről azt meg a mgs karaktert le lehetne szedni ha már tosznak rá :(
Remélem igazak lesznek a pletykák és mindkettő ki lesz szervezve külsős fejlesztőknek
1.
1.
Anti4730
A konami a focis jatekon kivul csinald egyaltalan meg valamire valo jatekot?:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...