Lost Judgment - ne várjunk a PC-s verzióra

A hivatalos bejelentés előtt számos jel utalt arra, hogy a Judgment folytatása a nagyobb konzolok mellett ősszel PC-n is tiszteletét teszi majd, de a Sega hivatalosan is lelőtte az ehhez fűzhető reményeket.

Idén ősszel folytatást kap a Judgment, a Yakuza-széria nagysikerű mellékága, de sajnos nem mindenki vehet majd részt Takayuki Yagami legújabb kalandjaiban. A Lost Judgment, melyről nemrég részletesebben is beszámoltunk, az Xbox One-t, Xbox Series X/S-t, PlayStation 4-et és PlayStation 5-öt célozza meg, egy ideig pedig úgy tűnt, hogy a PC-s tábor sem marad ki a mókából.

Tudniillik ugyanis, hogy a játék hivatalos weboldalán korábban említés szólt a Steamre, illetve Windows 10-re (Microsoft Store) tartó verzióról is, ráadásul a Steam logója is szerepelt az oldal forráskódjában, ezeket az infókat azonban a Sega hamar eltüntette. Jogosan merült fel tehát a PC-s verzió érkezésének kérdése, melynek a PC Gamer szerkesztői egyből utána is jártak.

A Sega egyszerű választ adott: "A játékot PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelentettük be. A Segának jelenleg nincsenek tervei azzal kapcsolatban, hogy PC-re hozzák a Lost Judgmentet." Ez tehát egész biztosan azt jelenti, hogy a szeptember 24-én esedékes premier csakis a fent említett platformokat érinti majd, de ki tudja, a Yakuza-sorozat múltját tekintve egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy idővel a master race is örülhet majd egy megkésett portnak.

1 komment - szólj hozzá!