Kiszivárgott képeken a Starfield

Habár az érdemi látnivalókra valószínűleg várnunk kell legalább az E3-ig, néhány kiszivárgott kép és egy-két fenntartásokkal kezelendő pletyka így is érkezett a Starfield irányából.

Aki korábban is alaposabban elmerült a témában, az már találkozhatott néhány kétes minőségű screenshottal, amelyek vélhetően a Bethesda sci-fi szerepjátékából származtak, a legújabb képek azonban rendhagyóan tiszták, ráadásul azok egy megbízhatónak tartott insidertől érkeztek. Ennek ellenére természetesen érdemes minden itteni információt fenntartással kezelni, de ha a szivárgások valósnak bizonyulnak, akkor a Starfield egy korai, 2018-as buildjét láthatjuk a képeken, amely ugyan semmiképp sem reprezentálhatja a végső játék minőségét, mégis jó iránymutatást adhat arról, hogy miféle elképzelésről van szó.


Ez pedig önmagában is megér egy misét, hiszen a Starfield felől gyakorlatilag a 2018-as E3 óta nem érkezett semmiféle hivatalos látnivaló - reméljük, hogy ez az idei műsorral megváltozik! No, de kanyarodjunk is vissza a leakekhez, hiszen a képek szivárogtatója elárult még egy-két apróságot. Ha minden igaz, akkor számos frakcióval találkozhatunk majd az űrbéli kalandjaink során - ezek közül a The Black Fleet és a Space Nation Alliance neve ismeretes. További érdekesség a játék kapcsán, hogy a kezelőfelületen helyet kapott egy gravitációmérő, a szivárogtatónk szerint pedig könnyen elképzelhető, hogy adott helyeken súlytalanul is lebeghetünk majd.

Az előbb említettektől függetlenül ugyan, de egy másik megbízható insider, Jeff Grubb is megszólalt a játékkal kapcsolatban. Noha ezt korábban már Phil Spencer megnyilvánulásaiból is sejthettük, Grubb határozottan azt állítja, hogy a Starfield kizárólag a Microsoft platformjain, azaz PC-n és Xbox-konzolokon jelenik majd meg.

4 komment - szólj hozzá!