Call of Duty: Warzone - félmillió játékost vágtak ki

  • Írta: szlav
  • 2021. május 17.
  • Hír
Link másolása
Amikor egy online lövölde ingyenesen elérhető, az rendszerint biztos recept arra, hogy hamar felütik a fejüket a csalók is. Ez alól sajnos a Warzone sem kivétel, ahonnan már több mint 500 ezer játékost bannoltak a megjelenése óta.

Aki rendszeresen játszik a Call of Duty: Warzone-nal, az sajnos nagy valószínűséggel összefutott már egy-két olyan illetővel, akik az online FPS-ekben előforduló csalásoknak köszönhetően képesek egy teljes játékoslobbi élményét hazavágni. Sajnos a jelenség a játék megjelenése óta él, és valószínű, hogy sosem sikerül maradéktalanul kigyomlálni a bűnösöket, de ez mégsem jelenti azt, hogy a Raven Software ne dolgozna az ügyön.

A battle royale-játékot üzemeltető stúdió nemrég bejelentette, hogy újabb 30 ezer játékost tiltottak ki csalás miatt, ami azt jelenti, hogy a Warzone indulása óta már több mint félmillió csalóra csapott le a banhammer. Eközben számos olyan exploitot sikerült fixálni, amely már egy ideje megkeserítette a játékosok életét (például a végtelen gázmaszkot), mégis akad néhány olyan hiba, ami továbbra is tapaszra vár. Ilyen többek közt az a glitch is, melynek köszönhetően az ügyeskedő játékosok beférkőzhetnek a térkép textúrái alá, hogy onnan várják ki a meccs végét.

25.
25.
Aanash
Nem èrtem a dolgot.
Van egy virtuális valóság amibe maximum nèzegetni tudja a játèkos a "megszerzett" felszerelèseit, meg az elèrt eredmènyeit.
Aztán egyszer csak lekapcsolják a szervereket ès hoppá, oda van minden, amit a magáènak hitt, vagyis soha nem èrt el semmit ès nem szerzett meg semmit.
Ès pènzt költ különböző csalásokra, vagyis a becsületèt ès egyenessègèt is eldobja csak azèrt, hogy egy kitalációban ő lehessen a kemèny legèny.
Hogy az adott kör vègèn az ő neve legyen legfelül kb fèl percig.
Ennyièrt eladja magát...
Beszarás...
24.
24.
Lorthirash
#18: Visszatérve eredeti témánkhoz az a gond hogy ezeket az eszközöket olyan finoman lehet konfigolni hogy ha valaki visszanézi hogyan halt meg nem is biztos hogy kiszúrja a robot mozgást, mert nem vitte annyira túlzásba, ilyen is van.
23.
23.
Lorthirash
#21: Ez tipikus esete annak hogy az activision ül a babérjain, a blizzardot is teljesen leépítették vándorolnak is el a legkomolyabb rajongók is, nem számít az a lényeg hogy bekapd a horgot vedd meg a játékot aztán leszarják a játékos fejét.
Régen a közösségnek nagy befolyása volt a játékokra blizzardnál, mindig nagy hangsúlyt fektettek az elégedettségre figyeltek a játékosokra, a visszajelzésekre, hogy jobb legyen játék, nem csak lehúzni akartak.
20.
20.
Lorthirash
#19: ha Hw id alapján menne a bann az már más kérdés.
18.
18.
Lorthirash
#10: Te élsz 360-as időkben 0 recoil aimbot minden van ezekben a szarokban,de igazatok van ez sem csalás.

https://www.youtube.com/watch?v=NdHabAau9vg

És ennél még durvább cuccok is léteznek.
13.
13.
adamsfamily
#8: Ott van például a Cronus zen.Nézz róla youtube videót,szerintem eléggé egy csaló ketyere.
12.
12.
JohnSpartan
#4: Jah de ha kikapcsolod soha nem dob be 1 nyamvadt meccsbe sem...
11.
11.
Tomi888
#4: Csak psen. Xboxon nem lehet kikapcsolni
10.
10.
Tomi888
#8: Semmilyen. Szegény még az xbox360as időkben él,amikor az rgh-s gépekkel tudták okoskodni.
8.
8.
zozo76hun
#7: milyen hardveres csalas van?
7.
7.
Lorthirash
#2: Hagyjuk már ez a PCn csalás így úgy amikor már vagy 10 éve van konzolon hardveres csalás, amit úgy konfigolsz ahogy akarsz, ráadásul nem fog meg semmilyen anti cheat rendszer.
6.
6.
adamsfamily
#3: Cold war-ban ki lehet kapcsolni a cross-playt,de akkor sem input alapú a matchmaking.Ráadásul konzolon is van aki aimbotot használ.Ráteszi azt a szart az irányítóra és máris tud játszani akár mekkora nyomorult volt.
Tegnap belebotlottam egy gyerekbe akinek 107 ölése volt és 7-szer halt meg.Hihető...
4.
4.
Vis Major
#3: Ja, de konzolon be tudod állítani hogy csak konzolosokkal játsz.
3.
3.
JohnSpartan
#2: Akkor lehet hogy PC-re kellene váltanom... Konzolt úgy is kezdik ellepni a Crossplay miatt a PC-sek! Akkor már nem tök mind1? :)

De jó hogy "részben" a csaló PC-sek miatt van konzolom!
2.
2.
crytek
Pedig pc-n nincsenek is csalók.... :)

A csalókat full megértem. Azt viszont nem hogy nem akarnak egy értelmes multis védelmet kialakítani pc-n.... mondjuk full érthető több millió csaló akkor nem venné meg szórkozni a szarjaikat
1.
1.
JohnSpartan
Én nem értem ezeket a csaló patkányokat. Azt még megértem ha mondjuk pénzt tudnak belőle szerezni mint pl a CS GO-ban, ott ugye bár felhúznak egy accot azt tovább adják jó pénzért valami hülye gyereknek aki havont megveszi azt lebukja ugyan úgy csak hogy gizdázzon vele. De azt már nem ha valaki azért csal mert béna fos. Az ilyenek inkább játszanak valami egy személyes játékot ahol senki nem látja hogy tehetségtelen fosok. Bár sokan még ott is csalnak amit aztán végképp nem tudok felfogni... én pl imádom ha egy játék nehéz és küzdenem kell minden eggyes save pontig, vagy másokat kell laaláznom multiban akik sokkal jobbak vagy épp csalnak (arra is volt példa). Ha valakit azon kapok hogy csal pl R6-ban, még ha csapattárs is nagyon rá tudok szàlni az ilyenekre. Addig szivatom hogy feladja azt anyázva idegrohamot kapva távozik. Remélhetőleg még a TV-t vagy a Joy-t is kettétöri a saját fején.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...