Így fut a Biomutant PS5-ön és Xbox Series X-en

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 21.
  • Videó
Link másolása
A múlt héten kimaradt a prezentációból, hogy a PC-s, PlayStation 4-es és Xbox One-os verziók mellett hogyan fut majd a Biomutant az újgenerációs konzolokon. Ezt pótolta most a THQ Nordic és az Experiment 101.

Az előző héten már részletes betekintést kaphattunk a Biomutant PC-s, PlayStation 4-es és Xbox One-os kiadásának teljesítményébe, és habár már akkor sem volt titok, hogy az akció-kalandjátékból nem készül következő generációs port, most ennek ellenére az új konzolokon is megvillantották az anyagot a készítők:

Illetve még azt is hozzáfűzték a témához, hogy a PlayStation 5 esetében a natív 1080p-s felbontást skálázza fel a játék dinamikus 4K-ra, és természetesen a 60 fps-t is megtartja emellett. Az Xbox Series X pedig a natív 4K-t igyekszik majd tartani szintén 60 fps mellett, de itt is dinamikus felbontást ígérnek a fejlesztők. Az Xbox Series S teljesítményéről sajnos nem érkezett sem információ, sem felvétel.

A Biomutant május 25-én kerül fel a boltok polcaira.

33.
33.
delphijos
#25: Ja, csak nem kéne mindent benyalni. Mint a Goossen féle “a gép 13 TF-et tud, de RT-ben 25-öt” ( a fickó amúgy szoftveres ) Ami állati jól hangzik, de ugye az Nvidia meg egész máshogy számolja az RT performance-t, és ettől nem lesz 25 TF-es a gép. Mert ez így ugyanolyan mint az hogy a PS5-ben olyan ssd van ami a mai csúcs ssd-k dupláját tudja…. Persze. A mostani konzolok elég jók lettek, felesleges “túltolni” mert ebből a végén csak csalódás lesz. Lehet csűrni-csavarni de egy egy 500 dolláros konzol nem fog RTX3090 teljesítményt kipréselni, és felesleges várni a fix 4k/60 RT játékokat. Vagy, ezt is mondtam már, ha lesz, annak meg a részletességnél kell megfizetni az árát. Mert ezek a számok csak részei a “minőségnek”, de persze mindenki ezzel dobálózik, mert ezt könnyebb kommunikálni.
30.
30.
#24: "A nincs játék is egy jó nagy bullshit, de ezt is tudja amúgy mindenki."

Pontosan. Sokszor elsiklok hasonlók felett és legyintek egyet, de néha annyira hülyén hangzik ez. Nekem momentán nincs PS-em, de nem merném leírni viccen kívül (és kiemelni, hogy vicc), hogy nincs playstation-re játék... A másik kategória, amit bírok, amikor azon csinálják kvantumfizikát, hogy "mié lenne szar játék, amikor 4-szer végigvittem és kiplatináztam?", meg a "mé lenne fos, amikor 77 díjat kapott?" Két dolog, aminek nincs köze ahhoz, hogy jó-e egy játék.

Azt pedig igaz, hogy sok játék nem jön mindkét konzolra/PC-re. Szoninál is vannak olyanok, amik csak akármilyen készítők általi normál játékok, szeretik őket sokan és valamiért nem jön X-re. Lehet japán piacot céloznak ezek, vagy bármi más oka is. Mivel én full totál ex ellenes vagyok és gamer párti, mindig borzolom a szemöldökömet ezen. Szerintem pl a Forza Horizon egy kurva jó autós játék és tudom, hogy miért nem jön PS-re (azért mert X-en nincsenek exek, ugye), de szerintem jó lenne, ha jönne, mert amúgy jó cucc és az olyat mindenki szereti. Mindegy ez van.

Azzal meg ki lehet kergetni a világból, hogy GP-ben nincs semmi... Gondolom nem fog megharagudni Nyarlako, ha elárulom itt, hogy ebbe a PS5 revÍzióba nem ruházott be érthető okokból, viszont a Series X már ott figyel az asztalán és örül neki és kurva jó gépnek tartja, mindamellett, hogy ő PS-t nagyon szerető gamer. Kvázi már meg volt neki rendelve az X, amikor még ő is azt mondta, hogy a GP nem érdekli és kvázi max 1-2 játékra kÍváncsi belőle, de szerinted rosszul jött ki neki, hogy ott volt kb 100 játék, amibe egy fillér költés nélkül azonnal beugorhatott? Hát nem, mert tetszik neki, kurva jó és 1 órája még a Forzát nyomta, amiben csak az állíthatja meg, hogy ne 4K 120 FPS-en tolja, hogy 4K 60 Hz-es a monitora. És ez is csak egy példa arra, hogy szar a GP és nincs benne semmi.
26.
26.
Helium Prime
https://prohardver.hu/hir/megerkezett_xboxokra_amd_fidelityfx.html
25.
25.
Helium Prime
#20: Valóban! :) Alátámasztottam a mondanivalóm pár lényegét a gép felépítésével kapcsolatban korábban is és,hogy miket támogat a rendszer!
Ennél valóban hitelesebb,ha összeborulva ekézitek a másikat mert az szakmailag sokkal hitelesebb! Jár megint a taps! :)
24.
24.
delphijos
#22: Én írtam már jópár címet ami - számomra - érthetetlen módon nem jöttek ki box-ra ( amik nem egyáltalán nem PS ex-ek ) es nekem hiányoznak. Ezzel együtt nem erről van szó hogy nélkülük nem lehet élni… amennyi időm nekem van, annyi a játék, hogy sose érek a végére. A “nincs játék” is egy jó nagy bullshit, de ezt is tudja amúgy mindenki.
22.
22.
#17: Nem nagyon akarok beleszólni ilyen részecskeütköztető póni vitába, de amúgy az, hogy téged 3 játék sem érdekel, az nem azt jelenti, hogy szar sincs rá. Ennyi erőből más is mondhatná, hogy ps-re, vagy nintendóra szar sincs egyszerűen, csak azért, mert őt nem érdekli - ettől még nem lenne igaz.

Másrészt meg elég sokszor hallottam már olyat, hogy gamepassből semmi nem érdekel valakit, de ez a beszámolók szerint csak addig áll fent, amíg az adott embernek nincsen hozzá gépe. De így 2021 dereka táján már eleve messziről hülyén néz ki, hogy a használtkereskedő póni mondja meg a 2 szem CD-jével, hogy mire van játék, meg mire nincs.
19.
19.
delphijos
#14: Ide is nyomod ? A csóka vett hibás SX-eket is. Uramisten.
18.
18.
crytek
Az hogy valami erős az csak annyit jelent magában hogy erős. Ha egy fejlesztő nem ismeri annyira a Series X-et mint pl a PS5-öt akkor pl a Series X lehet 5x gyorsabb a ps5ön fut jobban az aktuális game. Láttunk erre már nem egy példát eddig.
Third party fejlesztő függő a dolog MS-on egyedül a saját játékai mulnak hogyan futnak a többihez max annyi a közük hogy a gép amin futnak ezek a third party címek az ővek semmi több.

Ez olyan mint pc-n valami jobban fut nvidián majd más jobban egy elvileg gyengébb amd-n. Minden azon múlik hogy van megírva miket használ ki stb. Mondjuk nem tudom mit vergődtök mindig ezeken a dolgokon.
Nekem nincs most VGA-m szerintem 2-3 évig nem is lesz, itt a Series X-em és 90%-ban több éves (akad bőven 10+ éves is)xbox 360 címet futnak rajta és most kapaszkodjatok meg kegyetlenül elvagyok velük...pedig se nem rtx csillivilli meg 4k 120 fps egyik sem..
17.
17.
DarkCrash
#5: Nincs akkora szakadék mint szeretnéd. Egyébként meg lehet erősebb ha kb szar sincs rá. Tudom tudom GamePass. De 3 játékot nem tudok felsorolni ami érdekelne. De ez csak az én véleményem.
12.
12.
Fata Morgana
#9: Szerintem sem véletlen, hogy a Sony áttervezi a konzolt 2222-re.
Mikor olvastam anno, hogy az XSX miatt előbb kénytelenek kiadni a PS5-öt, sejtettem, hogy lesz ennek még böjtje, hát igen hamar meg is mutatkozott.
10.
10.
Helium Prime
https://youtu.be/MmggkW6usmQ
9.
9.
Helium Prime
Az sem lenne kis égés,ha a kissebbik xsx-is hamarosan 60fps-t hozna! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...