Ismerd meg a Shadow Warrior 3 szörnyeit!

  • Írta: gorien
  • 2021. május 23.
  • Videó
Link másolása
A Shadow Warrior 3-ban Lo Wang ismét szembeszáll néhány kellemetlen figurával – egyik szörnyűbb, mint a másik. Noha a játék ellenfeleit már így is láttuk jó néhányszor lekaszabolódni, a legutóbbi videó kifejezetten rájuk koncentrál.

Az elmúlt hetekben szinte záporoznak a Shadow Warrior 3 promóciós anyagai. Láttuk olyan pályák bemutatóit, mint a Doomsday Device, a That Damn Dam és a Motoko's Thunderdome, legutóbb pedig a Lo Wang forgatta fegyverek kaptak saját montázst. Most pedig azokra a szörnyekre került sor, amelyekkel majd szembe kell szállnunk a Shadow Warrior 3 során.

A válogatott rémlényeket láttuk már a korábbi, akciódús videókban is, ezúttal azonban övék a főszerep. Kezdve a meglepően visszafogott dizájnú Shogaitól a négykarú Hattorin át az olyan, méretesebb ellenfelekig, mint az Oni Hanma, a Mogura ikrek vagy Gassy Obariyon, most mindenkire vethetünk egy gyors pillantást, akit mészárszékre küldünk majd a Shadow Warrior 3-ban, amikor az megjelenik PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en.

5.
5.
Ooorky
#4: Még jó, hogy Duke klón volt az eredeti, a Build engine Szentháromság egyik tagja (Duke Nukem 3D, Blood, Shadow Warrior).

Az új Doom klónsága szerintem erőteljesen kérdőjeles, eleve a 2016-os Doom rengeteg ötletet lopott a Croteam féle Doom 4 prototípusból amit anno a bethesda elutasított (meg tucatnyi indie "boomer shooterből", de a Shadow Warrior remake is megelőzte a Doom újraindulását, csak sajnos a 2. résszel tettek egy boredlands-es looter shooter kitérőt ami szerintem óriási hiba volt.
4.
4.
Szerintem napjainkra ismételten értelmet nyer egy FPS esetén a Doom-klón kifejezés. Még jó, hogy az eredeti játék egy Duke-klón volt, all about hitscan és a mostani Doom-ban nincs hitscan. Két külön rendszer, de nekem az utóbbi jobban bejön és egy jó játék esetén kevésbé zavar, hogy más a haja a főhősnek. Végső soron nekem ez nem szentségtörés, ha arról hallok, hogy eltalálták a játékot és jó adag fun gameplay téren. De ez volt az első videó amit láttam a játékról és szerintem közepes, vagy ilyen max 7 pontos lesz.
3.
3.
GAMEROD
Nem tud vonzani ez a reboot. Amióta Lo Wang nem az a kopasz, idős hosszú szakállú harcos, hanem valami fiatal ketrecharcos azóta nem lehet azonosulni vele.
2.
2.
shooter1234
#1: Szerintem az a 2. részben debütált Chi-Blast képesség lesz, amivel ellöki magától az ellenfeleket.
1.
1.
Viktor_The_Best
Akkor mi tortenik amikor a fohos feltartja az egyik kezet, mitha pacsit adna, furcsa? Az elso 2 resz nem volt ennyire zavaros, ez valami kaosz ami itt van XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...