J.J. Abrams: sínen van a Portal-film

  • Írta: fojesz
  • 2021. május 25.
  • Cooltúra
Link másolása
A Portal filmfeldolgozása nagyjából ezeréves projekt, J.J. Abrams azonban azt állítja, most már sínen van az adaptáció. A Half-Life-moziról ugyanakkor nem tudott jó hírekkel szolgálni.

J.J. Abrams és a Bad Robot, valamint a Valve még 2013-ban csaptak egymás markába, akkor egy játék, valamint a Portal és a Half-Life megfilmesítése is szóba jött, mint a közös munka lehetséges tárgya. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ebből nem sok minden valósult meg végül, azonban a filmes a minap úgy nyilatkozott, hogy a jelek ellenére az egyik projekttel kifejezetten jól állnak.

Ez pedig a Portal-film. Abramset az amerikai IGN faggatta a témában, nekik árulta el, hogy az adaptáció forgatókönyvén jelenleg is gőzerővel dolgoznak a Warner Bros.-nál, ők pedig a maguk részéről nagyon izgatottak az alapötletet illetően. Ahogy az úriember mondta, rengeteg potenciál van a Portal kötött narratívájában és okos tálalásában, amiből az is kivehető, hogy a feldolgozás talán közelebb áll majd stílusában az első részhez.

Abrams a Half-Life-mozi kapcsán is helyzetjelentett egyébként, de itt csak annyit tudott közölni, hogy ebben a projektben már nem vesznek részt aktívan.

11.
11.
xanatos0911
#8: "Viszont ez egy olyan játék, ami 80% cselekmény, 15% környezeti történetmesélés és 5% GLaDOS monológ. Egyáltalán nem termett mozivászonra."

Hát igen, ez lenne a lényeg. Kismillió játék van amiből lehetne adaptációt csinálni. Abramsék természetesen ráböktek erre a játékra, a magyarázat pedig valósznűleg az volt, hogy "because it's a cool concept and looks awesome".
10.
10.
HMoody
#7: Annyira igazad van. És így tette tönkre a StarTreket is, nemcsak a SW-t. Audiovizuálisan, dramaturgialig jó volt, de hogy arra képtelen volt, hogy az eredeti lore-ba beillessze... Lopni tud és fényűzni, de attól még moslék, amit művel. Kár, hogy erre van igény. Ha látványos és hangos, akkor jó az embereknek...
9.
9.
HMoody
Amihez JJA hozzányúl, abból mindig valami aranyozott sz*r lesz. Ami kívülről csillog, de valójában attól még sz*r. Eredeti ötlete pedig nincs is, azért csinál csak feldolgozásokat és bőrlehúzásokat. Jobb lenne, ha nem csinálna több filmet...
8.
8.
Heldengeist
Amit erről gondolok, hogy ez egy olyan dolog, amivel kapcsolatban még JJ-nek is nagyon meg kell erőltetnie magát, hogy történetileg elcsessze. Egy darab ázsiai kinézetű női karakter van a játékban és egy darab női identitású robot. Csak nem genderswappeli GLaDOS-t férfira és ad neki egy holografikus fehér férfi testet...

Viszont ez egy olyan játék, ami 80% cselekmény, 15% környezeti történetmesélés és 5% GLaDOS monológ. Egyáltalán nem termett mozivászonta.
7.
7.
xanatos0911
#4: Filmkészítést tanultam kinti egyetemen, jelenleg is ezzel foglalkozom. Szó se róla, Abrams ért ahhoz, hogy egy sci-fi audiovizuálisan hogyan legyen megnyerő (khm... nem mindig), de, hogy egy jó sztori összetevőiről és azok felépítéséről fogalma sincsen, az is biztos.

Ettől függetlenül ő egy stúdióban és előre megépített, 100%-ban kontrollált környezetben tud csak érvényesülni, tehát nem mondanám egy flexibilis filmkészítőnek. Remek példa erre az új SW trilógia sivatagos jelenetei amihez green screen-t vitetett ki, mert képtelen volt alkalmazkodni Jordánia természetes környezetéhez.

A sztoriban tudom, hogy nem csak az ő keze van, hiszen a nyolcadik részt nem ő írta és rendezte, illetve Kathleen Kennedy (Lucasfilm) remekül belepiszmogott a dolgokba a Disney-vel a háta mögött, illetve ott voltak az agyatlan executive arcok is. Én biztosan nem adnám a nevem egy ilyen se eleje se vége sztorihoz, de hát kinek a pap, kinek a papné...

Én minden filmnek megpróbálom megadni a tiszteletet, hogy csendben végignézem, de premierkor a moziban hangosan kellett végignevetnem a film háromnegyedét, a maradék időben pedig azon gondolkoztam, hogy mi az istent keresek én abban a moziteremben és vajon csak álmodom-e, hogy ez a film ilyen rossz és nemsokára magamhoz térek az ágyamban fekve.

Direkt idézet a filmből:

“Somehow, Palpatine returned.”

Ha ilyen placeholdereket bent hagynak egy scriptben és bekerül a filmbe, ott már lehet tudni, hogy senkit sem érdekelt a történet.
6.
6.
hoaw
#4: Én egy Ébredő ratyi és egy Skywalker fosa után eléggé szégyellném magamat.
5.
5.
wolfwarrior
#4: Nos legalább a kezem nincs benne az egyik legsikeresebb sci-fi triológia, legrosszabb folytatásainak rendezésében. Ami majden annak halálát is jelentette.
4.
4.
godach
Nem mondom, hogy kedvencem JJ de amikor ilyeneket írnak, mint itt lentebb is, akkor úgy megnézném, hogy ezek az emberek vajaskenyéren kívül mit tettek le az asztalra :D
3.
3.
murek
A mozijegy mellé ingyen tortát ígérnek?
2.
2.
wolfwarrior
Jaaaj nee azt a senkiházit
1.
1.
xanatos0911
Great... J. J. Abrams: Rise of the Portal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...