Yuji Naka elhagyta a Square Enixet

A katasztrofálisan sikerült Balan Wonderworld után annyira nem meglepő, hogy Yuji Naka és a Square Enix szakítottak egymással. A Sonic-sorozat veteránja maga mondott fel állítólag, és elképzelhető, hogy visszavonul.

Yuji Naka még az eredeti Sonic programozójaként vált ismertté, később pedig a Sonic Team vezetőjeként is dolgozott. Nagy volt hát az öröm a Square Enixnél, mikor sikerült leigazolniuk az úriembert, aki egy vadonatúj platformer fejlesztésébe vágott bele a kiadónál: ez lett a Balan Wonderworld, amely egészen botrányosan sikerült.

Ezek után annyira nem meglepő talán, hogy Naka és a Square útjai elválnak, erről először az iparági veterán közösségi oldalakon fellelhető profiljai árulkodtak, később pedig hivatalosan is megerősítették a híreket. Eszerint Naka maga mondott fel április végén, és "bár jelenleg nem árulhatja el az okát, reméli, hogy idővel beszélhet róla". 

Az 55 éves szakember nem zárta ki, hogy visszavonul, erre egyébként már a Balan Wonderworld megjelenése előtt is célozgatott egy IGN-interjúban, amikor azt mondta, hogy ez az egyetlen esélye arra, hogy egy új platformert készítsen.

0 komment - szólj hozzá!