Magyarázós előzetesen a Scarlet Nexus

  • Írta: szlav
  • 2021. június 6.
  • Videó
Link másolása
A Bandai Namco egy kiadós, bő nyolcperces előzetessel készít fel bennünket a Scarlet Nexus érkezésére. A játékmenettel telezűtdelt videó során megismerhetjük a játék világát, annak hőseit és a bizarr ellenfeleinket.

A Bandai Namco nem aprózta el a Scarlet Nexus legfrissebb előzetesét, hiszen a kiadós és igen látványos videóban gyakorlatilag felsorakozott minden fontosabb tudnivaló a hónap végén érkező akció-szerepjátékról. Megismerhettük New Himuka városát, amelyet a csak Másoknak nevezett mutánsok tartanak rettegésben, illetve az OSF ügynökeit is, akik a különleges pszichokinetikus képességeikkel védelmezik az emberiséget.

A játék során két főhős közül választhatunk majd. A jámbor és jólelkű Yuito Sumeragi a közelharci képességeivel, a kissé különc Kasane Randall pedig távolsági támadásaival tesz majd rendet a szörnyetegek közt. Hőseink azonban sosem lesznek magányosak, hiszen a küldetésekre velük tartanak majd az OSF további ügynökei is, akik képességeit akár kölcsön is vehetjük a PsyNet hálózatának köszönhetően.

A Scarlet Nexus június 25-én érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re, illetve PlayStation 5-re.

1.
1.
DragonBleacPiece
Azt magyarázzák meg miért ilyen borzalmas a kamerakezelés. Fejfájást kapok tőle. Utoljára az enter the matrix játékban láttam ennyire rosszat, pedig annak kb 15 éve.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...