Japán folklór ihlette pszichohorror az Ikai

  • Írta: fojesz
  • 2021. június 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A PM Studios és az Endflame bejelentette az Ikai című belsőnézetes horrorjátékot, amely a japán folklórból táplálkozik: természetesen az összes jókai arra vár majd, hogy jól ránk ijesszen!

Régóta pletykálják már a környékén, hogy a gonosz közelít, a helyi pap ezért elindul, hogy kivizsgálja a dolgot. Mi az ő unokahúgát, Naokót irányítjuk majd, aki mit sem sejt ebből: a nagybátyja az ő felügyeletére bízza a szentélyt, amely távol esik a falutól, és nem ért még el ide a helyiek paranoiája. Amikor azonban a lány elindul a folyóhoz, eszméletét veszti, a szent hely pedig megszűnik szentnek lenni: jókai-ok árasztják el a világunkat, Naoko pedig kénytelen lesz szembenézni velük.

A PM Studios gondozásában készülő és az Endflame által fejlesztett Ikai egy belsőnézetes pszichohorror, amely a japán folklórból merített ihletet. Itt nem fogunk harcolni, és sokszor a menekülés is hiábavaló lesz, a szentély felfedezése közben fejtörők megoldásával és lopakodással deríthetünk fényt a történtek hátterére. A játék megjelenése idén októberben várható, méghozzá PC-re, PS4-re, PS5-re és Nintendo Switchre.

5.
5.
Ps fanboy
Na, egy jó kis horrortatos játék, japo módra ejj. Kár, hogy Forbiden Siren fillingem lett tőle. Lol
4.
4.
PS4jacksony
Fatal Frame-t nem veri semmi jó lenne feltàmasztanák
3.
3.
Ganzer
Ps 2-es japán horror fílingje van, jöhet! Bár a trailer annyira nem lett meggyőző szerintem.
1.
1.
crytek
szeretjük a horrort jöhet
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...