E3 2021: Őrült versenyeket ígér a Riders Republic

  • Írta: szlav
  • 2021. június 12.
  • Videó
Link másolása
Ismét bejelentkezett a Riders Republic, hogy emlékeztessen minket az extrém sporteseményeire. A versenyzők szeptemberben állhatnak a rajtvonalhoz, addig is viszont csekkoljátok le az új előzetest!

Jókora játékmenet-bemutatóval jelentkezett a Riders Republic a Ubisoft Forward adásán. Bicósok, hódeszkások, ejtőernyősök, szárnyasruhás őrültek és még ki tudja hányféle adrenalinhajhász állt rajtvonalhoz, hogy megmérkőzzenek az év legszínesebb sporteseményén.

Az előzetesnek hála megismerhettük a Riders Ridge névre keresztelt táborhelyet, amely az extrémsportolók főhadiszállásaként szolgál majd a következő években. Ebből a közösségi központból indulhatunk majd a megannyi versenyre, szemmel tarthatjuk a legfrissebb eseményeket, körülnézhetünk a boltokban, és még sorolhatnánk.

A Riders Republic sokféle kihívást tartogat majd a magányos farkasoknak és a társas vigéceknek egyaránt. Az egyik multiplayeres játékmódban például a változatos trükközésé lesz a főszerep, hiszen minden igénybe vett tereptárgyat a saját csapatunk színére festhetünk - úgy tűnik, a fejlesztők elcsentek egy-két ötletet a klasszikus Tony Hawk-játékoktól. A mi kedvencünk azonban biztosan a Mass Race lesz, hiszen ez az a játékmód, ahol egyszerre több tucat játékos versenghet majd az aranyéremért.

A Riders Republic szeptember 2-án érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re. Ha megtetszett a játék, jelentkezzetek a zárt bétára!

Idén is van E3-as aloldalunk, kövessétek velünk a legfrissebb fejleményeket!

1.
1.
Aanash
Néhány ponton eszembe juttatta az SSX-et.
Kifejezetten szimpatikussá vált a játék, de inkább bringázok a valóságban az erdőben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...