E3 2021: Jövő ősszel érkezik a Starfield

  • Írta: szlav
  • 2021. június 13.
  • Megjelenés
Link másolása
Todd Howard nyitotta az Xbox & Bethesda Games Showcase-t, mégpedig egy igazi nagyágyúval. Látványos CG-előzetessel jelentkezett a Starfield, és kaptunk egy megjelenési dátumot is. Készüljetek, jövő novemberben elhagyjuk az atmoszférát!

A Microsoft és a Bethesda jól tudja, hogyan kell útnak indítani egy E3-as show-t. A Starfield cinematic előzetese nyitotta a műsort, melynek hála közelebbről is megvizsgálhattuk, hogyan élnek a jövő űrkalandorai. A traileren látott űrhajó belső tere fantasztikusan festett, így egész biztos, hogy az érdeklődők a napokban minden elrejtett apró részletet megvizsgálnak majd. Az önjáró robot pedig már csak hab volt a tortán.

A bemutató talán legfontosabb része a végére maradt: a Starfield 2022. november 11-én érkezik PC-re és Xbox Series X/S-re. Bizony, egy konzolexkluzív címről van szó, amely azonban az első naptól elérhető lesz az Xbox Game Pass könyvtárából is.

Idén is van E3-as aloldalunk, kövessétek velünk a legfrissebb fejleményeket!

7.
7.
#4: Most felhívtam Phil-t, hogy tartosn egy kávészünetet, mert már nem csak sírnak, de ki is kelnek magukból a pónik. De azt mondta, hogy még el sem kezdte és most jön még csak a szopóroller nekik. Hát ja, ilyen ez a showbiznisz, de te is röhögtél pár éve, amikor megmondtam, hogy ki fogja taposni a beleteket. Ezt továbbra is tartom és ő is tartja.
6.
6.
crytek
#4: Majd hülyék lennének a cégek nemet mondani a sok sok milliónak a game pass maitt..
Ez kb olyan mintha xy cégnek azt mondanád ne menj az epichez 1 évre exklúzivnak nem kell neked az a 2-10 millió $ egy árva db game eladás nélkül...

A MS-nak az a jó ha többen használják a szolgáltatást az hogy nekik ez bukás őket nem érdekli ahogyan az epicet sem pl.. Másból ömlik a zseton kész ennyi.
5.
5.
Robilluma
Nézzétek meg az IGNen a Starfield - Todd Howard Update-et. Két perces csak, de látható rengeteg concept art. Kjól néznek ki. Bizakodó vagyok.
Szép lesz, sztem sok bolygón lehet majd tenni venni. Open worldnek tűnik. Amolyan Mass Effect Andromeda, csak remélhetőleg ez be lesz fejezve :DD
4.
4.
Ps fanboy
#3: Hát pont ez ami zavar. Milyen minőséget képviselhet ez akkor vajon. Xd

Zavarják már el ezt a nyomorult, betegágy fejű Phil Phencer-t a picsáb@ az olcsóskododó, pitiáner gamepass etető filozófiájával együtt, mert addig nem lesz értékelhető AAA játék ezektől a nyomorultaktól, még ennek a gamepass trollnak a baromságát követi a cég, akárhány kib@szott stúdiót vásárol fel a Microsoft. Ez mostmár bebizonyosodott, és tele van a f@sz az ilyenekkel.
3.
3.
Helium Prime
#2: ,,Bizony, egy konzolexkluzív címről van szó, amely azonban az első naptól elérhető lesz az Xbox Game Pass könyvtárából is.''
2.
2.
KopyAti
Ez időleges exluvizutás?
1.
1.
hedzsooo
Pontosan 11 évvel a Skyrim után, reméljük bejön nekik ismét a novemver 11 majd, + nekünk is! ;D :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...