Együttműködésre lép a Konami és a Bloober

  • Írta: fojesz
  • 2021. június 30.
  • Bejelentés
Link másolása
Ez akár egy közepesen száraz üzleti hír is lehetne, ha nem pletykáltak volna korábban arról, hogy egy új Silent Hill-játékon dolgozhat a lengyel Bloober Team. Végre visszatérhet a horrorsorozat?

A Konami és a The Mediumot is jegyző Bloober Team bejelentette, hogy "stratégiai együttműködésre lép", amely közös tartalomfejlesztést és a know-how-k egymással való megosztását jelenti. A sajtóközleményben a japán kiadó megjegyzi, hogy "izgatottan várja a Bloober Teammel és a többi fejlesztőpartnerrel való közös munkát, amely során már meglévő és új címek alapján készítenek majd játékokat".

Mindez egy közepesen száraz üzleti hír is lehetne, azonban a bejelentés rengeteg korábbi pletykát igazol valamennyire. Idén felröppent a hír, hogy a Bloober Team egy új Silent Hill-játékon dolgozhat (erre maga a csapat vezérigazgatója célozgatott), sőt arról is lehetett hallani, hogy a Konami egy nevesebb japán fejlesztőcsapattal is megállapodott a sorozat folytatásáról.

A szóbeszéd szerint ugyanis a kiadónak határozott célja, hogy feltámassza a Silent Hillt, a témában állítólag még a The Dark Pictures-sorozat is jegyző Supermassive csapatát is megkeresték - igaz, ebből az együttműködésből végül nem lett semmi. Úgy tudni, miután a belsős fejlesztései sorra besültek (lásd a Metal Gear Survive vagy a Contra: Rogue Corps buktáját), a Konami szívesen licencelné a nagyobb címeit, és a Castlevania és a Metal Gear Solid folytatása is tervben van.

Várjuk a fejleményeket!

3.
3.
Guba32
#2: Switchre remake-et én is venném,de ezzel a Blooberrel vannak fenttartásaim.
2.
2.
crytek
#1: Maximum a fejlesztők szerint. Ma pl egy sima remake is tarolna ahhoz semmi se kéne max fogni őket és alákurni egy új engine

Azért egy silent hill kollekció MINDENRE ütni mint az ipari áram.. főleg hogy mostmár van switch is és pc-re se jött pár része.. fogyna mint levegő volna
1.
1.
DarkCrash
Fú ennek most nem tudom hogy örüljek e vagy sem. Bízom a legjobbakban, de sajnos mióta várjuk mára Silent Hill-t? Nagyobb lesz a füstje mint a lángja. De ne nekem legyen igazam. Túl nagyok már az elvárások a játékvilágban is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...