Ma is vett egy fejlesztőcsapatot a Sony

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 1.
  • Biznisz
Link másolása
Sűrű hete van a Sonynak, nem sokkal ezelőtt ugyanis bejelentette, hogy a holland Nixxes Software csapatát is felvásárolta. A fejlesztőcég eddig főleg bérfejlesztéssel foglalkozott.

A PlayStation Studios vezetője, Hermen Hulst jelentette be, hogy a holland Nixxes Software-t is felvásárolta a Sony. A vételárat nem árulták el a felek, csak a szokásos örömködés kapott helyet a kapcsolódó nyilatkozatokban.

A Nixxes Software kevésbé ismert csapat, eddig elsősorban bérfejlesztéssel foglalkoztak. Többek között ők feleltek a Rise of the Tomb Raider Xbox 360-as portjáért, emellett számos anyagot költöztettek át PC-re, ami valószínűleg kapóra jön a Sonynak a cég számítógépes stratégiáját ismerve. A Nixxes legnagyobb projektje a Marvel's Avengers volt, ebbe ők is szállítottak tartalmat.

A Sonynak tehát erős hete van, hiszen hétfőn jelentették be, hogy bekebelezték a Returnalt is jegyző Housemarque csapatát, és ugye nincs kizárva, hogy a Bluepointot is megvehették.

11.
11.
crytek
#9: MS-nak nem kell ilyenért bohóckodni a sajátjaikat portolják ők maguk
9.
9.
Őrnagy
Na, szegény Microsoftnak alig marad 1-2 felvásárolható cég.
4.
4.
#3: Bizony. A Nixxes egy full profi portoló csapat.
Legacy of Kain, Tomb Raider, Deus Ex, stb.
3.
3.
Chdz
A Nixxes kiváló PC portokat készít, hasonlókat, mint az 505. A PC-s portokba biztos, hogy befog segíteni, ez a PC-s tábornak jó hír.
1.
1.
Ooorky
Pfujj, milyen undorító már fejlesztőstúdiókat felvásárolni, pfujj.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...