Ötmilliárd dollárt termelt eddig a Pokémon Go

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 7.
  • Biznisz
Link másolása
Idén ünnepli az ötödik születésnapját a Niantic AR-játéka, a Pokémon Go. Az anyag töretlen népszerűségnek örvend, sőt: az év első felében több pénzt hozott a fejlesztők konyhájára, mint korábban bármikor.

A Sensor Tower jelentése szerint remek formában van a Pokémon Go, az AR-játék összesített bevétele mára átlépte az ötmilliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy a megjelenése óta átlagosan egymilliárd dollárt termelt évente.

Ráadásul a játékosok lelkesedése továbbra sem lankad: 2020 rekordév lett (pedig egy ehhez hasonló játéknál ez nem magától értetődő járvány idején), 1,3 milliárd dollárnál állt meg a számláló, amely 41 százalékos javulást jelentett éves szinten.

Az idei év első fele is rendkívül biztatóan fest, a 641,6 millió dolláros forgalom az eddig legerősebb évkezdést jelenti a játék pályafutásában - a tavalyi év hasonló időszakához képest 34 százalékos ugrásról van szó. 

Visszatérve az ötmilliárdos mérföldkőhöz: a legtöbbet az amerikaiak költik a játékra (ők hozták a bevétel 36,6 százalékát), utána jönnek a japánok (32 százalék), majd a németek (5,4 százalék).

Platformok szerinti bontásban az androidos verzió felelt a bevétel 52,8 százalékáért, igaz, erre jóval több letöltés jutott: a 632 millió letöltésből 487 millió a Google platformján történt. A legnagyobb letöltő címét is az USA viszi egyébként (115,5 millió), őt Brazília és India követi.

5.
5.
hedzsooo
#4: Köszi, láttam már ezt is, + pl. a Jurassic World Alive-ot is de ezeknel valamivel komolyabb is johetne mar AR-kategoriaban is szerintem mar... :)
4.
4.
Bauff
The Walking Dead: Our World

Bár én már egy éve nem játszottam vele nem tudom milyen most, de el lehet vele lenni otthontól a buszmegállóig :D
3.
3.
hedzsooo
..Van valami ehhez hasonlo de valami felnottesebb temaban egyebkent?? Szoval ilyen AR+smartphone-ra epulo dolog de nem Pokemonokkal, v. varazstanoncokkal megtoltve... Ugy tudom van vmi Harry Potter-vilagara epulo is mar, + pl. lesz hamarosan 1 a Witcher vilagara epulo is... Arra lennek kivancsi hogy van-e valami felnottesebb, pl. valami tulelo-horroros jo tortenettel, erdekes szereplokkel, ugyessegi mellett logikai akadályokkal, esetleg valami nyomozgatással is fűszerezve...

Ezekből az AR játékokból rengeteget kilehetne még hozni szerintem de nekem még csak a cikk címében szereplő bugyutácska, tényleg inkább csak gyerkőcöknek valóhoz "volt szerencsém" eddig...

Talán a witcheres már picit érdekesebb lesz, arra lehet ránézek majd azé'...
2.
2.
hedzsooo
Mivel bezart kb. minden mindenhol a C-19-es korlatozasok miatt, mindenkinek tobb szabadideje jutott akar ilyenekre is... Mikozben pl. a mozik bezarhattak, a szorakoztato ipar 1 resze megnagyobbat profitalt mint korabban...

Plusz 20-30 eve meg jobban 1 reteg dolog volt a videojatekok kategorija, de mara mar a genreaciovaltasoknak es a technologiai fejlodesnek/egyre tobb kutyu megjelenesenek koszonhetoen nyalvan az egyre nagyobb profit tendenciaja meg tovabbra is novekvo felben van...

Szerintem nincsen itt mit nezni, semmi meglepo nincsen hogy ilyen dolgok is tudnak nepszeruek + jol profitaloak lenni manapsag...
1.
1.
Ooorky
Csak?
Azt hittem többet :-(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...