Októberben érkezik a FIFA 22

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 12.
  • Megjelenés
Link másolása
Az ígéreteknek megfelelően tegnap, az EB-döntőt megelőzően közzétették a FIFA 22 első előzetesét, egyúttal pedig néhány alapvető infóra is fény derült a játékkal kapcsolatban.

Október 1-jén jelenik meg a FIFA 22, a játék PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Stadiára érkezik, illetve készül belőle Switch-verzió is, de a Nintendo-hívőknek szokás szerint a Legacy Editionnel kell beérniük. Az Ultimate Edition konzolokon 100, PC-n pedig 80 dollárt kóstál majd, ez egyebek mellett korai hozzáférést és ingyenes next-gen frissítést biztosít a játékosoknak - bizony, a Dual Entitlement idén már csak a gyűjtői kiadás vásárlóinak jár.

Az Electronic Arts közzétette az első előzetest is a játékból, amelyben az idei epizód legnagyobb újítása, a next-gen és Stadia-exkluzív HyperMotion technológia kapta a főszerepet. Ennek lényege, hogy a készítők a szokásostól eltérően, egyszerre huszonkét játékossal csinálták végig a motion capture-t, így lényegében éles meccseket rögzíthettek, a rendelkezésre álló anyagokat és információkat pedig gépi tanulás segítségével fűzték bele a játék motorjába, ami minden korábbinál valósághűbb játékélményt ígér állítólag.

A már jól ismert játékmódok visszatérnek, de némi finomhangolásra mindenhol számíthatunk majd: ezúttal sokkal jobban kijönnek majd a különböző posztokon játszó játékosok személyiségjegyei, újraírták a kapusok alatt dolgozó mechanikákat, javítottak a VOLTA játékmenetén, és bemutatkozik a FIFA Ultimate Team Heroes is, amely azokat a pillanatokat hivatott megidézni a játékon belül, amelyek a klasszisokat legendássá tették - bármit is jelentsen ez.

A játékkal kapcsolatos további részleteket augusztusra ígérte az EA.

12.
12.
momant
#11: igen ezt értem, de ezért hoztam az újságos, magazinos példát, vagy egy tv hírt , de mondhatnék twitter bejegyzest akarmit. ezeknel ugyanugy hasznaljak a jatekosok nevet , ingyen bevetelhez jutnak altaluk, mégsem kell érte perkálni teljesen jogosan. pedig egy ilyen médium lényegesen több szubjektivitással, hatással bír a játékos, mint termék megítélésére mint egy számgépes alkotás. valaki kitalalta mennyire jo lenne ha ez eladhato lenne es onnantol nincs megallas, mikozben hozzadott erteket nem tartalmaz. a mez , jatekos neve , klub neve egy létezõ dolog ami akkor is lenne ha nem használnák õket. bar nem ismerem a torvenyeket, de minthogy a jatekosok a mediaban szerepelnek, mar ezzel rengeteg haszonhoz juttatva a klubot, közszereplonek kellene , h szamitsanak es objektiv megjelenitesuk ingyenes kellene legyen mint az történik bármilyen egyeb médium esetében, mik ugyanugy termekek.
11.
11.
Zuzmo
#5: Egy futbalsztár a klub számára nem csak egy gól termelő iparos, hanem egy marketing termék is. Azért nézik a közvetítést, mert ő játszik, azért veszik a mezeket, mert az ő neve van rajta, stb. Ha valaki más szerez "ingyen" bevételt az ő játékosukból, vagy netán valamilyen negatív formában jelenik meg a játékos, akkor az rontja a klub bevételét.
Az, hogy a Fifa mint videójáték minden évben sikeres, az is ebben rejlik, a rajongók az aktuális, a valóságnak megfelelő csapat összeállításokkal, mez (stb.) kinézettel akarnak játszani, enélkül nem lenne sikeres a sorozat. Viszont ezért rendesen csengetni is kell a kluboknak.
10.
10.
delphijos
#9: Inkább mint egy finom torta amiben vannak keserű részek is, amit utál az ember amikor egy ilyen falat jön, de a torta azért alapvetően mégis finom.
9.
9.
Lizard0828
Olyan ez mint a gyorsèttermek... Mindenki tudja, hogy szar mègis veszik ès eszik.
A birkákból èlnek ahogy az EA is!
6.
6.
momant
A trailer meg teljesen lutri. Egyrészt tetszik , h elvitték ( talán, ha nem csak marketing ) AI tanuló irányba. Nagyon nagy lehetőségek vannak ezen a területen, sportjátékoknál kifejezetten pozitív lehet. Másrészt semmit nem fejt ki ezzel kapcsolatban, így nem igazán látni , h ettől most valóban jobb lesz már a mostani verzió vagy sem.
5.
5.
momant
Egyrészt hányok én is az EA től, de butaság lenne az egész jelenséget az ő nyakukba tolni, sajnos ők csak kihasználják a világunkban rejlő lehetőségeket. Sosem értettem pl , h valakinek a mezszínét, nevét, akár, virtuális ábrázolását miért kell megvenni , ez miért eladható termék, miért lehet az , h monopol helyzetben lehet egy cég ezek használatában. Mintha csak bizonyos újságok írhatnák le pl Messi nevét ( az újság sztem ugyanolyan szórakoztató ipari termék , ráadásul sokkal szubjektívebben ábrázolja az egyéneket, míg egy sportjátéknak nincs semmilyen egyénre szabott mondanivalója ami pozitívan vagy negatívan hatna rájuk ). A nyerészkedéseket ezesetben egyrészt a labdarúgás szervezetei, másrészt a helytelen politikai szabályzás biztosítja. Az EA gci , de nem törvénytelen. Másrészt sajnos még mindig ez a legszórakoztatóbb termék a piacon. Amíg nem csinálnak jobbat mások nem igazán érzem miért kellene pont őket bsztatni termékminőség szempontjából. Ha annyira egyszerű lenne csináltak volna már jobbat. Persze én is mindig reménykedem , h valaki porig dózerolja már őket minőségben.
1.
1.
Unknown
A Fifa 21 volt életem legnagyobb csalódása játékok terén, egyszerűen kriminális. Ez se lessz más érzésem szerint. PES képes mindig valami újat mutatni, az FM is mindig rátesz egy lapáttal évről-évre, ez viszont a 16 óta csak visszafele fejlődik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...