Trilógiává bővül a Company of Heroes

  • Írta: Baloo
  • 2021. július 13.
  • Bejelentés
Link másolása
Mivel a Relic Entertainment korábban már elkezdte teaselni, ezért annyira nem lepődtünk meg a bejelentésen, de így is örülünk, hogy valóban készül a Company of Heroes 3, ami ezúttal az olasz és az afrikai hadszíntérre invitálja az RTS-rajongókat.

Tegnap már elkezdte felvezetni, ma pedig hivatalosan is bejelentette a Relic Entertainment, hogy készül a Company of Heroes 3, ami a tervek szerint még az év végén ellátogat PC-re. Az RTS néhány kép kíséretében egy bemutatkozó előzetest is kapott:

A történelmi körítés ismét a második világháború véráztatta időszaka lesz, azonban stratégiai tudásunkat ezúttal Észak-Afrika és Olaszország területén kamatoztathatjuk. A fejlesztőcsapat minden eddiginél nagyobb és látványosabb összecsapásokat ígér, amiket egy tartalmas játékmenet-előzetesben is megvillantottak:


Aki pedig még több előzetesre vágyik a Company of Heroes 3-ból, annak erre tessék, hiszen az IGN egy exkluzív livestream keretén belül most is épp a játék pre-alpha változatát nyüstöli. A korai változatot egyébként ma este 9 órától bárki letöltheti és kipróbálhatja, ezzel tervezik a készítők a fejlesztési folyamatokat még inkább "közösségközpontúvá" varázsolni.

5.
5.
Zuzmo
#2: A kétezres években nagyot futottak a II. VH-s fps-ek. Aztán 9 évig nem volt ilyen témájú cod sem. Úgyhogy ez a 4 év még nem hosszú idő.
4.
4.
Zuzmo
A stratégiai, "nagy" térkép jól néz ki. A normálnál a második rész kissé festményszerű megjelenítése kellemesebb volt. Ebben részletesebbek az árnyékok, fények, meg a fizika. Lehet, hogy az összkép még javul valamennyit.
3.
3.
markoci555
#1: valahogy nem sikerült grafika terén sokat javulni az 1 óta... pedig az egy 2006-os játék
2.
2.
Stranger
Nekem kimaradt, hogy teaselik úgyhogy meglepődtem. Viszont a trailer hatására megnéznék egy 2. vh-s FPS játékot is, a BF V valahogy nem hozta a hangulatot. COD WW2-t még nem próbáltam, de ha azt nézzük már az is 4 éves.
1.
1.
Ooorky
Gameplay alapján inkább tűnik Toy Soldiers folytatásának, mint CoH-nak, olyan furán műanyag minden.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...