Íme, a Steam Deck, a Valve Switch-kihívója

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 15.
  • Hardver
Link másolása
Beigazolódtak a korábbi pletykák, a Valve hivatalosan is lerántotta a leplet a Steam Deckről, amely egy Switchre hajazó és a steames játékok futtatására alkalmas handheld gép lesz.

Hivatalosan is bemutatkozott a korábban SteamPal néven pletykált hordozható eszköz, a Steam Deck, amely 400 dolláros indulóáron kerül forgalomba idén decemberben. Az előrendelés holnap indul, de az első két napban csak azok férhetnek hozzá, akik júniust megelőzően már vásároltak valamit a Valve üzletében.

A Valve masinája megjelenésében a Nintendo Switchre hajaz, egy 7 hüvelykes, 16:10 képarányú és 1280x800 pixel felbontású érintőkijelzővel érkezik, amit két analóg kar, egy D-pad, valamint négy akciógomb vesz körbe. Érdekesség, hogy az analóg karok alá egy-egy trackpad is került, emellett nyolc vállgombot, illetve ravasz kapott az eszköz: négyet a két felső sarkánál, és négyet a hátulján. Az irányítók nem távolíthatók el a gépről, mint a Joy-Conok a Switch esetében.

A Steam Deck a steames játékokat futtatja majd, mindezt felhős támogatás nélkül, kizárólag a beépített hardverre támaszkodva. A gépház alatt egy AMD APU található, amely egy Zen 2 alapú, 3,5 GHz-en ketyegő CPU-t és egy nyolc RDNA 2 számítási egységet felvonultató, 1,6 GHz mellett üzemelő GPU-t foglal magába 16 GB RAM társaságában. A gépen helyet kapott még egy 802.11ac szabványú Wi-Fi- és egy 5.0-s Bluetooh-vevő is - utóbbi a Switchcsel ellentétben a vezeték nélküli fej- és fülhallgatókat is támogatja.

A Steam Deck három különböző kiszerelésben lesz kapható, ezeknél az elsődleges különbséget a beépített tárhely mérete jelenti - igaz, az eszköz kapacitása microSD-kártyával tovább bővíthető. Az alapmodell 64 GB-os eMMC-tárolóval érkezik, míg az 529 dolláros kiadás 256, a 649 dolláros gép pedig 512 GB-os SSD-t használ (PCIe 3.0 NVMe) - utóbbihoz tükröződésmentes kijelző és egy exkluzív tok is jár majd egyebek mellett.


A Steam Deck közel 30 centiméter hosszú, több mint 11 centiméter magas és majd' 5 centiméter vastag, ami mellé 667 grammos tömeg párosul - ebből persze az akkumulátor is kiveszi a részét, amely játéktól függően 2-8 órás üzemidőt biztosít egy feltöltéssel. A gépen mikrofon, hangszóró és jackcsatlakozó is helyet kapott, emellett érkezik hozzá egy külön megvásárolható dokkoló is, amivel tévére küldhetjük a képét - ez egy darab 3.1-es és két darab 2.0-s USB-csatlakozót, 1.4-es DisplayPortot és 2.0-s HDMI-t, valamint Ethernet-aljzatot is felvonultat. Habár a gép így technikailag képessé válik 4K-s, illetve 8K-s tartalmak megjelenítésére, natívan nem sok játékot tudunk majd futtatni vele ilyen felbontások mellett.

Fontos megjegyezni, hogy a Steam Deck nem Windowst használ, hanem a Linux alapú SteamOS 3.0-s verzióját futtatja, amelyet már kifejezetten ehhez a formatervhez igazítottak. A SteamOS ezen változata már támogatja a Protont is, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen windowsos játék elfusson az eszközön anélkül, hogy a fejlesztőknek hozzá kellene nyúlnia. A gép ezenkívül (és a kötelező Steam-funkciók támogatása mellett) tartalmaz böngészőt is, így olyan tartalmakat és streameket fogyasztunk rajta, amilyeneket csak szeretnénk, de akár Windowst is telepíthetünk rá Epic Games Store-ral - a Valve nem szab gátat ennek.

81.
81.
Extol
Nem vidéki magyar pénztárcához való
80.
80.
#79: Nalam 2000€ a legkisebb szám (majdnem négyszeres ár), ahol nem kibontom, hanem számlával együtt továbbküldöm bármiféle különosebb gondolkodás nélkül. De még csak mínusz két napnál tarunk és nem mínusz fél évnél. Viszont az így keresett pénzből nem állandó üzletet csinálok a gamer társaim ellen, hanem inkább egyszer jól elverem egy random Ganxsta Zolee, Mudfield, vagy Ossian koncerten, utána meg rendelek magamnak egy másik ilyen gépet a megfelelő fél órában.

Nem tudom, hogy én vagyok-e a gonosz őrült, vagy a világ vágyik-e egy felmutatott göcsörtös középső ujjra, de ha egy alapból 550€-ba kerülő gépet valaki 2000-ért megvesz, akkor annak én nem tudok az útjába állni, hanem inkább vállon veregetem és cserébe köhögés nélkül benyelem az indokolatlanul méteres pénzeket.

Utána viszont nyilván az én dolgom, hogy hogy szerzek újat magamnak, de nekem alapból kéne akár már most is egy ilyen gép. Ráadásul így el tudnám ajándékozni a laptopom valakinek, aki nagyon örülne neki.
79.
79.
Ooorky
#72: Lehet kiszórják majd a scalper botokat és hirtelen felszabadulnak a készletek, százassával foglalták le a cuccot.

https://www.ebay.com/sch/i.html?_from=R40&_trksid=p2380057.m570.l1313&_nkw=steam+deck&_sacat=0
73.
73.
Amúgy már majdnem kész van az előzetes (blog) a témáról, még max egy óra munka és kikerül --- hetne, de most el kell mennem a boltba, ha meg akarom élni a holnapot. Szóval 1-2 órán belül kikerül az anyag, like, subscribe, ring the bell, support on patreon and watch Pay To Win reklám közben.
72.
72.
#66: "ha most megrendeled"

Mint mondtam csak jövő tavasszal lehet újra rendelni, a tegnapi 30 perc volt csak a show.
69.
69.
lesik20
#68: Nos egyenlőre annyit tudunk hogy kb 150,000 sikerült lefoglalni ami legkésöbb Q1 2022-ben kimegy, de is igy csak találgatni tudunk mennyi a kapacitás, mennyien fogják lemondani, és hogy hányszor lesz Delay, ebben igazad van
68.
68.
delphijos
#66: Oké, de fogalmunk sincs mekkora gyártókapacitást tudtak lefoglalni. A konzol hiány se az MS vagy a Sony “bénázása” miatt van, csak nincs gyártókapacitás.
67.
67.
delphijos
Amúgy technikai oldalról meg továbbra is tartom , hogy az Intel architektúra teljesítmény/fogyasztás tekintetében nem olyan jó. ( Nem laptopokra gondolok , de azért ha üzemidőről van szó az ARM ott is jobban teljesít. Más kérdés hogy a “rendes” Windows nagy előny ) Azért nem véletlen hogy egy olyan cég mint az Intel teljesen kiszorult a mobil piacról.
66.
66.
lesik20
#65: Jó de azért figyelmbe kell venni azt is hogy ez nem csak a kezdedleges adag amit elkapodtak. Az Amerikai régióban most már csak a 2022 Q3 (Vagyi a jövő nyári/őszi) időszakban fogod megkapni ha most megrendeled.
65.
65.
delphijos
#64: A Steam azért elég ismert, és az hogy csak az rendelhet aki már vett ott bármit, lássuk be nem túl nagy korlátozás. Anno az első “adag” Oculust is elkapkodták. Én is “kütyübuzi” vagyok, ahogy írtam már kütyükre mindig van olyan réteg aki rögtön ráugrik. Amúgy se most fog ez kiderülni, akinek jutott örüljön neki.
64.
64.
#63: Úgy nézett ki a szitu tegnap, hogy este héttől rendelhetett bárki, aki már vásárolt valamit a Steam-en, a többiek pedig ma este héttől rendelhettek volna. Ebből az lett, hogy 19:30-kor lezárták az egész rendelősdit, mert elfogyott az összes, amit bevállaltak (nem lehet tudni hány darab) és nem hogy este héttől, de jövő év első negyedétől lehet csak újra foglalni. Nyiván a sikerességet nem most, hanem 1-2 éven belül lehet kimondani, de az biztos, hogy nem fél órásra tervezték az eseményt. Közben meg úgy be volt terhelve a Steam, hogy kvázi nem lehetett vásárolni az oldalon. Ez szerintem távol áll a sikertelenségtől is.
63.
63.
delphijos
Én már írtam hogy kívánom hogy sikeres legyen, nekem attól nem lenne jobb ha megbukna. De ti is ismeritek ezt a piacot, az hogy az előrendelés “elfogyott”azért még ne legyen már garancia. Ez kb. bármilyen kütyüre igaz.
62.
62.
crytek
#60: ? Új nap új baromságok?
61.
61.
Ganzer
#54: Remélem igazad lesz, ma reggel sikerült leadni a tegnapi kosárban lévő rendelést. :)
60.
60.
Crytek!

Sikerült fognod egyet, vagy elbaltáztad?
59.
59.
Ooorky
#58: Úgy emlékszem anno athlon x2 4400 + x1950pro már elég volt a futtatáshoz 2*-es felbontáson.

Mondjuk én eddig csak GBA-t emuláltam telón, de gondolkozok egy rápattintós gamepad-en komolyabb cuccokhoz.
58.
58.
lesik20
#57: Az ARM nem elég erős hogy a PS2-öt emulálja, a mai napig még a sima x86-os prociknak is sok nehézsége van ahoz
57.
57.
Ooorky
#56: Ha úgyis konzolt emulálsz nem lenne célszerűbb egy arm-es gép alacsonyabb fogyasztással?
56.
56.
#55: Ugyan ezen okok miatt ugyan így a 256 gigást. :) Az, meg egy ordas SD kari már elég lesz pár cuccra. SD kari olyan cumóknak, amiknek nem kell SSD sebesség. De szerintem én be fogom dózerolni Windows-ra és az ilyen PS2-es meg Nintendós cuccok mehetnek majd az SD-re.
55.
55.
lesik20
#53: Melyiket rendelted meg. Számomra a 64gb tul kicsi, a 512gb tul drága, azért az arany középutat válaszotttam
54.
54.
#52: Ha a kosárban van, akkor próbálkozz, különben csak jövő tavasszal lesz újra esélyed. Ha beadja, akkor meg is kapod idén.
53.
53.
#51: Nem, az első körből tettem a kosárba, ami 21 decembertől lesz szállítva, most meg már nem is lehet foglalni, csak 2022 első negyed évétől lehet újra, miután ezeket kiszállították.
52.
52.
Ganzer
#50: Nekem jelenleg még a kosárban van de nem tudom még leadni a rendelést. :/
51.
51.
lesik20
#50: Én nekem sikerült még az első percben leadnom a rendelést (Nekem is szarakodot hogy tul sokat probáltam) viszont lehet hogy nálad csak 2022 első negyedévében fog jönni ha most adtad le a rendelést!
50.
50.
#49: Hú b azt hittem engem is a guta megüt. 19:00:01 másodperckor ráugrottam a foglalásra, mint a gyöngytyúk a takonyra, be is került a kosárba aztán fejre állt az egész és nem bírt tovább menni. 5-6 perc próbálkozás után meg kiírta, hogy túl sokat próbálkoztam a vásárlással az elmúlt egy-két órában, úgyhogy gtfo. Közben próbálkozam, ugyan ez. Most hazaértem, néztem nincs is bent a kosárban és kitakarították az egész világról az összeset a vásárlók. Vissza telóra, ott még benne volt a kosárban és végül két további arcra hullás után sikerült rendelnem az első karikából. Ez durva, azt hittem beszopom. Valaki kérdezte itt lejjebb, hogy miből gondolom, hogy ez sikeres lesz. (...)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...