Amerikai toplista: tarolt a Ratchet & Clank

Izgalmasan alakult az amerikai játékpiac júniusa, az NPD Group jelentése szerint a játékok között az új Ratchet & Clank tarolt, miközben a hardveres szegmens valósággal megtáltosodott.

A koronavírus-járvány miatt különösen jól sikerült az amerikai játékpiac elmúlt éve, azonban az idei is tartja a tempót: májusban 4,93 milliárd dolláros forgalommal zárt az iparág az NPD Group jelentése szerint, ami éves szinten 5 százalékos növekedésnek felel meg.

A hardveres szegmens látványosan felpörgött, 112 százalékkal 401 millió dollárra nőtt a forgalma, miközben a konzolok erősorrendjében is történtek változások: noha a darabszámot tekintve továbbra is a Nintendo Switch a legkeresettebb konzol, bevétel tekintetében az Xbox Series X/S végzett az élen ezúttal, amire először volt példa az új konzolok premierje óta. (A PlayStation 5 két hónapot tudott behúzni hasonlóképpen.)

A kiegészítők piacán 1 százalékos csökkenés volt megfigyelhető, a számláló pedig 207 millió dollárnál állt meg: érdekesség, hogy a négy legnépszerűbb kiegészítő közül három DualSense-kontroller volt. Ami a játékokat illeti, lényegében itt is stagnálást mértek az elemzők, az 1 százalékos növekedés 4,32 milliárd dollárt jelentett végeredményképpen.

Az eladási toplistát a Ratchet & Clank: Rift Apart vezeti, de az újoncok közül a Mario Golf: Super Rush is odaért a harmadik helyre, míg a Scarlet Nexus az ötödik lett. A Switch-verziónak hála a Tony Hawk's Pro Skater 1 and 2 is megtáltosodott, és az ötvenegyedik helyről a tizenhetedikre jött fel, a Pirates of the Caribbean-tartalmak miatt pedig a Sea of Thieves is visszaküzdötte magát a legjobb húsz közé:

  1. Ratchet & Clank: Rift Apart
  2. Call of Duty: Black Ops - Cold War
  3. Mario Golf: Super Rush*
  4. MLB: The Show 21^
  5. Scarlet Nexus
  6. Resident Evil: Village
  7. Mario Kart 8*
  8. Minecraft
  9. Marvel's Spider-Man: Miles Morales
  10. Mortal Kombat 11
  11. Animal Crossing: New Horizons*
  12. Call of Duty: Modern Warfare
  13. Super Smash Bros. Ultimate*
  14. Assassin's Creed: Valhalla
  15. Super Mario 3D World*
  16. Mass Effect: Legendary Edition
  17. Tony Hawk's Pro Skater 1 and 2
  18. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*
  19. Pokémon Sword & Shield*
  20. Sea of Thieves


*A digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben.
^Az xboxos digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben.

0 komment - szólj hozzá!